FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
2020-2021 - OTP Bank Liga - Tavaszi szezon - 24. forduló
MOL Fehérvár FC - Paksi FC

2-2 (1-0)
2021.03.03. Szerda@ 20:00
Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó
Játékvezető:Vad II István
Asszisztensek:Márkus Tamás, Medovarszki János
Gólbírók:Szilasi Szabolcs, Szilágyi Sándor
Tartalék játékvezető:Aradi József

Szalai Tamás:

"Jól kezdtük a mérkőzést, gyorsan vezetést szereztünk, ezután pedig további gólszerzési lehetőségeket dolgoztunk ki még az első 45 perc során. Ezek sajnos kimaradtak, nem tudtuk lezárni a meccset. Tudtuk, hogy a Paks magasan fog védekezni, nagy területek lesznek mögöttük, sokszor azonban az utolsó passzaink nem sikerültek, ha pedig helyzetig jutottunk, nem tudtuk gólra váltani. A második félidőt is jól kezdtük, sikerült újabb gólt szereznünk, újabb helyzeteket alakítottunk ki, ám ahogy az első félidőben, úgy a másodikban sem tudtuk ezeket a helyzeteket gólra váltani. Ellenfelünk a végén belelkesedett, ennek az eredménye pedig az lett, hogy kiegyenlítettek. Ennél jóval kiegyensúlyozottabban kell futballoznunk, az ugyanis nem fér bele, hogy ekkora hullámvölgyeket produkálunk a 90 perc során - gondolok itt az első játékrész utolsó tíz percére, vagy a második félidő utolsó negyedórájára. Vasárnap máris itt a következő meccs, lehet javítani.

Bognár György:

"A végeredménnyel elégedett vagyok, hiszen több kényszerű cserénk is volt a mérkőzésen. Több fiatal játékos - akik eddig kevesebbet játszottak - is lehetőséget kapott, le a kalappal előttük. Volt egy 10-15 perces szakasz az egyenlítés környékén, amikor nagyon jó megoldásokat választottak. Úgy érzem, megérdemeltük az egy pontot. Próbáltunk letámadni, az ellenfél térfelén tartani a játékot, ez az első félidőben kevésbé sikerült, de a másodikban meghozta az eredményét. Hiába voltunk hátrányban, és ült a padon Ádám Martin és Nagy Richárd - őket nem akartam játszatni a hétvége miatt, Szendreit és Szabót küldtem be inkább, hátha lesznek jó megoldásaik és szerencsére voltak is. Haraszti Zsolt képességei sokkal de sokkal jobbak annál, mint amit az elmúlt időszakban láttunk tőle, de természetesen ha ilyen teljesítményt nyújt, kezdőként is gyakrabban kap majd lehetőséget."

Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek