FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
2020-2021 - OTP Bank Liga - Tavaszi szezon - 19. forduló
MOL Fehérvár FC - Mezőkövesd Zsóry FC

0-0
2021.02.02. Kedd@ 20:00
Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó
Játékvezető:Erdös József
Asszisztensek:Szert Balázs, Garai Péter
Gólbírók:Solymosi Péter, Pillók Ádám
Tartalék játékvezető:Horváth Zoltán

Márton Gábor:

"Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, megvoltak a lehetőségek mindkét oldalon. A második játékrészben már sokkal jobban rá tudtuk erőltetni az akaratunkat a Mezőkövesdre, voltak olyan szituációk, amelyekből gólokat szerezhettünk volna, sajnos a gól most nem jött össze. A második félidőben nyújtott teljesítményünk alapján, talán egy kicsivel közelebb álltunk a győzelemhez, mint az ellenfelünk, de gól nélkül nem lehet mérkőzést nyerni. Az eredmény tekintetében hiányérzet van bennem, azonban a játékosok mindent megtettek, amit előzetesen kértem tőlük. Nagyon magasan védekeztünk és támadtunk le, azonban a lehetőségeinket elidegeskedtük. A sikerért és a szerencséért meg kell dolgoznunk az elmúlt két mérkőzés után, és ezt is fogjuk tenni" - fogalmazott Márton Gábor a találkozó után.



Pintér Attila:

"Tudtuk, hogy hova jövünk, tudtuk, hogy a Vidi milyen erős játékoskerettel rendelkezik, a bajnoki címért küzdenek, válogatott labdarúgóik vannak. Azt gondolom, hogy közelebb álltunk a három pont megszerzéséhez, mint a hazai csapat, mind az első, mind pedig a második félidőben. A második félidőben talán egy veszélyesebb lehetősége volt az ellenfélnek, nekünk pedig volt egy szituációnk, amikor a gólvonalról tudták kivágni a kapuba tartó lövést. Sajnos ma este nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel. Hogyha megnézzük a két klub költségvetését, azt gondolom, nem lehetett látni a különbséget a pályán. Büszke vagyok a srácokra, okosan és fegyelmezetten játszottak. Nincs olyan hosszú kispadunk, mint az ellenfélnek, de a cseréink is maximálisan hozzá tudtak tenni a játékunkhoz. Örülni kell az egy pontnak, nem szabad telhetetlennek lenni, ezen az úton kell tovább mennünk" - mondta Pintér Attila mérkőzést követően.

 

Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek