FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
2019-2020 - Magyar Kupa - Nyolcaddöntő - Odavágó
Újpest FC - MOL Fehérvár FC

0-0
2020.02.11. Kedd@ 19:30
Szeged, Szent Gellért Fórum, nézőszám: 1551
Játékvezető:Karakó Ferenc
Asszisztensek:Tóth II Vencel, Horváth Róbert
Tartalék játékvezető:Ducsai József

Joan Carrillo:

"Számunkra elég komplikált most a helyzet, ahogy a mérkőzés előtt is beszéltem róla. Friss csapatok ellen játszunk sorozatban, közben mi múlt héten Debrecenben léptünk pályára, szombaton a Mezőkövesd ellen játszottunk, ma itt, Szegeden az Újpest ellen, majd jön a Ferencváros elleni rangadó és ennek a találkozónak a visszavágója. Igyekszünk kontrollálni a labdarúgók játékperceit, hiszen ilyenkor magasabb a kockázata a sérüléseknek. Azt hiszem, azoknak, akik a döntéseket hozzák a versenykiírásokról, ezeket a dolgokat figyelembe kéne venniük. A sérülés miatt amúgy is hiányzó kerettagok mellett emiatt is maradt Fehérváron néhány játékos, például Kokó vagy Elek Ákos a mai találkozó előtt. Természetesen ezzel együtt is eleget teszünk a kiírásnak. Az biztos, hogy személy szerint én mindkét sorozatban harcolok majd a végsőkig. A meccsen ma is győzelemre készültünk, voltak is helyzeteink, talán lőttünk gólt is, a lefújás után legalábbis nekem azt mondták, hogy a felvételek alapján valószínűleg bent volt a labda... Ahogy a tv-ben is mondtam a lefújás után, a hibák benne vannak a labdarúgásban minden fél részéről. A döntetlennek egyáltalán nem örülök, de most először a Ferencváros elleni bajnokira koncentrálunk, utána visszahelyezzük a fókuszt az Újpest elleni párharcra.”

Nebojsa Vignjevics:

"Két ellentétes félidőt láttam a csapatomtól. Beszéltünk arról, hogy agresszívan lépjünk fel, de az első félidőben ebből nem sok köszönt vissza. Ellenfelünkre vártunk, hogy megtegye az első lépéseket, így ők veszélyesebben is játszottak. A második játékrészben jobban próbálkoztunk, nagyobb nyomást helyeztünk a Vidire. Rögtön lett is néhány lehetőségünk. Sajnálom, hogy nem így kezdtük a meccset. Talán kicsit tartottunk tőlük, a múltkori vereség miatt. A végén megvoltak a helyzeteink, de valamiért az utolsó passznál, lövésnél megremegtek a lábak, vagy egyszerűen nem sikerültek a mozdulatok. Bízom benne, hogy a játékosaim megértik ezután a meccs után, hogy pontosan hogyan kell játszanunk, nem csak a Fehérvár, hanem minden más csapat ellen is.”

Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek