FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
2018-2019 - OTP Bank Liga NB I - Tavaszi szezon - 29. forduló
Ferencvárosi TC - MOL Vidi FC

4-1 (1-1)
2019.04.20. Szombat@ 19:30
Budapest, Groupama Aréna, nézőszám: 16127
Játékvezető:Berke Balázs
Asszisztensek:Szert Balázs, Kóbor Péter
Gólbírók:Bognár Tamás, Takács János
Tartalék játékvezető:Huszár Balázs

Marko Nikolics:

„Gratulálok a Ferencvárosnak a győzelemhez és ahhoz, hogy minden bizonnyal megnyerték a bajnokságot. Mindenki tudja, hogy milyen nehéz ritmusban, szinte háromnaponta játszottunk egész évben, fontos emberek hiányoztak a csapatból, de az első félidőben remek meccset játszottunk, egészen a buta kiállításig. A második játékrészre is jól szervezetten jött ki a csapat, csak pontrúgásokból kaptunk gólokat, valamint az utolsó találatot nagyon könnyen odaadtuk a Ferencvárosnak. Azonban mindennel együtt is nagyon büszke vagyok a csapatra, és ezt el is mondtam nekik a lefújás után, hiszen remek szezont futnak. A hazaiaknak pedig még egyszer gratulálok, hiszen hiába csináltunk egy elképesztő sorozatot, miközben a kupában le is győztük őket, közben a bajnokságban ők is folyamatosan nyerték a meccseket, ez pedig eldöntötte a versenyfutást. Megyünk tovább előre, egy napunk van a regenerációra, hétfőn már úton leszünk Debrecenbe, ahol természetesen szeretnénk kiharcolni azt, hogy ott lehessünk a Magyar Kupa döntőjében.”

Sergei Rebrov:

„Gratulálok a szurkolóknak, kiváló teljesítményt nyújtottak, hitet adtak a játékosoknak. Revansot szerettünk volna venni a korábbi vereségekért. Már az előző, Vidi elleni összecsapáson is megvolt az akarás, de akkor nem sikerült elérni a célunkat, most viszont győzelmet arattunk. A félidőben csak annyit kértem a játékosaimtól, hogy legyenek türelmesek, nem kell gyors gólt szerezni, tartsák meg a labdát és higgadtan fejezzék be a támadásokat. A jövőt illetően fontos, hogy minél előbb megszerezzük azt az egy hiányzó pontot és bebiztosítsuk a bajnoki címet. Egyébként úgy vélem, a Vidi is jó teljesítményt nyújtott ma, de ezúttal sikerült föléjük kerekednünk"

Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek