A Vidi történetének legtöbb nemzetközi tétmérkőzését játszó, bajnok és kupagyőztes játékosunk több mint egy évtized után hagyja el a klubot. Köszönünk mindent, Stopi!
2012. június 28-án hároméves szerződést írt alá klubunkkal az akkor 24 esztendős Stopira. Az évek múlásával klubunk folyamatosan meghosszabbította válogatott védőnk szerződését, aki így összesen 11 esztendőt töltött el csapatunkban.
Kétszer ünnepelhetett magyar bajnoki címet (2015, 2018), egyszer Szuperkupát (2012), egyszer pedig Magyar Kupát (2019). Kétszer szerepelt a Vidivel az EL csoportkörében (2012, 2018).
Nála több nemzetközi tétmérkőzést senki nem játszott a Vidi színeiben, összesen 51 alkalommal szerepelt a Vidivel nemzetközi kupameccsen (26 EL-selejtező, 10 EL csoportmeccs, 8 BL-selejtező, 7 EKL-selejtező). Az NB I-ben összesen 265 alkalommal szerepelt csapatunk színeiben, emellett 32-szer játszott a Magyar Kupában, hatszor a Ligakupában, és egyszer a Szuperkupa-döntőben, vagyis összesen 304 hazai tétmérkőzésen lépett pályára a Vidiben.
Védő létére sok gólt szerzett, az NB I-ben 22-t, a Magyar Kupában 5-öt, a nemzetközi kupákban pedig 4-et. 2018-ban a HLSZ Álomcsapatába is beválasztották Stopirát, akinek ezúton is köszönjük mindazt, amit klubunkért tett, további pályafutásához pedig sok sikert kívánunk!