FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2023. Április 08. Szombat, 18:50 - fehervarfc.hu / molfehervarfc.hu
Döntetlen az Újpest FC ellen

Nem született gól a szombati bajnoki mérkőzésen.

Az OTP Bank Liga 26. fordulójában szombaton 17:00 órakor az Újpestet fogadtuk a MOL Aréna Sóstóban. Sérülés miatt Schön Szabolcsra, Fiola Attilára, Nikola Serafimovra, Lyes Hourira, Hangya Szilveszterre és Rúben Pintóra sem számíthatott Bartosz Grzelak, aki így a Kovács D. - Bese, Csongvai, Stopira, Heister - Dárdai, Flores, Pokorny - Kastrati, Kodro, Katona tizenegyet küldte pályára kezdőként. A találkozó előtt a közelmúltban születésnapját ünneplő legendás játékosainkat köszöntötte sportigazgatónk, Juhász Roland - az ünnepeltek közül Csongrádi Ferenc, Végh Tibor, Koszta János, Fejes Gábor és Kovács József tudott megjelenni a stadionban.

A találkozó az újpesti Varga 22 méteres lövésével kezdődött, majd a 8. percben Kodrót buktatta Tim Hall, Pintér pedig a 11-es pontra mutatott. A VAR azonban jelezte, hogy kint történt a szabálytalanság. A szabadrúgás mögé Kodro állt, akinek a lövése lepattant a sorfalról, Stopira pedig a kapu fölé fejelte a labdát. Két perccel később Onovo félollózó mozdulattal lőtt a kapunk mellé, majd a 20. percben Heister vállalkozott lövésre távolról, de a kísérlet elsuhant a baloldali kapufa mellett. A félidő végén még Csoboth került nagy helyzetbe, de korábbi játékosunk hét méterről elvétette a kaput.

A szünetben Makarenko váltotta Katona Mátyást, az Újpest nem cserélt. Hat perce tartott a félidő, amikor Csoboth passzát Varga lőtte kapu mellé, majd az 56. percben a baloldalra kihúzódó Dárdai beadását kapta le Nicolic. Egy óra játék után frissítettünk, Christensen érkezett Pokorony helyére. A 71. percben Dárdai lépett ki a védők közül, azonban Nicolic is résen volt és védeni tudott. Két perc múltán a csereként beálló Jevtovski tüzelt távolról, de Kovácsnak nem kellett védenie. Az utolsó 10 percre Kastratit Nego Loic váltotta. A 82. percben nagy helyzetbe kerültek a vendégek, de Goure fejesét Kovács bravúrral szögletre tolta. A mérkőzést gyakorlatilag Kodro 20 méterről leadott lövése zárta le, egy-egy pontot szerzett mindkét csapat szombat délután a MOL Aréna Sóstóban.

Fotó: molfehervarfc.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek