FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2023. Január 17. Kedd, 19:15 - fehervarfc.hu / molfehervarfc.hu
Deybi Flores a MOL Fehérvár FC játékosa!

A hondurasi válogatott középpályás a görög élvonalból érkezik a Vidihez.

A görög Panetolikos és klubunk keddi megállapodása alapján a Vidinél folytatja pályafutását Deybi Flores! A görög élvonalból érkező középpályás 1996. június 16-án született Honduras második legnagyobb városában, San Pedro Sulában, az FC Motaguában kezdte pályafutását, majd 2015 és 2018 között az Egyesült Államok élvonalában szereplő kanadai Vancouver Whitecaps kötelekébe tartozott - ezen időszakban szerepet kapott az amerikai első- és másodosztályban, valamint kölcsönjátékosként nevelőegyesületében is.

2018 és 2021 között a legsikeresebb hondurasi csapat, az Olimpia meghatározó játékosa volt, majd 2021 nyarán ismét légiósnak állt, a görög élvonalbeli Panetolikos labdarúgója lett. Összesen eddig 91 hondurasi első osztályú, 10 MLS, 48 görög élvonalbeli és 13 amerikai másodosztályú találkozón lépett pályára, ezeken védekező középpályásként négy gólt szerzett. Új igazolásunk háromszoros hondurasi bajnok, egyszeres kanadai kupagyőztes. A hondurasi válogatottban 2015-ben mutatkozott be, azóta 23 meccsen játszott, többek között végigjátszotta hazája válogatottjának mind a négy mérkőzését a 2021-es Arany Kupán is.

“Nagyon örülök, hogy itt lehetek, szerintem az, hogy a Vidihez igazolok, a legjobb döntés volt pályafutásom ezen szakaszában. Nem szeretek az erősségeimről, játékstílusomról beszélni, ezt meghagynám a szurkolóknak, akiknek a pályán, a játékommal szeretnék majd bizonyítani! Annyit megígérhetek, hogy az összes edzésen és mérkőzésen mindent megteszek majd azért, hogy sikeres legyen a csapat. Mentálisan és erőnlét tekintetében is rendben vagyok, hiszen Görögországban december közepe óta folyamatosan megy a bajnokság, nagyon várom már, hogy az edzőtáborban csatlakozhassak a többiekhez” - mondta Deybi Flores, akit eddigi karrierjéről és a válogatottról is kérdeztünk - a hondurasi nemzeti csapat színeiben többek között az argentin válogatott több tagjával is összeakadt, miután egy felkészülési mérkőzésen keményen ütközött tavaly szeptemberben Lionel Messivel.

“Hálával tartozom Istennek, hogy fiatalon kipróbálhattam magam hazámon kívül és az MLS-ben szereplő Vancouverben játszhattam, azonban akkor még rutintalan játékos voltam, Görögországban már egy érett, tapasztaltabb labdarúgót láthattak a nézők és a szakemberek, ez szerintem érezhető volt a teljesítményemen is. A hondurasi válogatott természetesen rendkívül fontos számomra, de tudom, hogy az újabb meghívókhoz előbb itt kell bizonyítanom. Az általad említett ütközés valóban hírértékű volt sok helyen a világon, azonban amellett, hogy nagyon tisztelem minden ellenfelemet, félni senkitől sem félek, csak Istentől. Akárki ellen lépek pályára, mindig száz százalékosan a győzelemre koncentrálok, belemegyek a párharcokba és mindent megteszek azért, hogy győztesen hagyja el a csapatom a pályát!” - zárta sorait mosolyogva új igazolásunk.

“Kifejezett célunk volt egy hasonló karakterű és minőségű védekező középpályást igazolni, Deybi Flores abszolút megfelelt az általunk keresett kritériumoknak. Jó korban lévő játékos, nagy nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik, beleillik abba a jövőképbe, amelyet elképzelünk a csapatnak. Nagy munkabírású labdarúgóról van szó, aki a védekező feladatai mellett oda tud érni alkalmanként az ellenfél kapuja elé is. Tobias és Deybi érkezésével a középpálya közepére már nem várható több igazolás, a többi posztra viszont természetesen továbbra is dolgozunk az erősítéseken” - mondta a szerződés aláírása után sportigazgatónk, Juhász Roland.

Deybi Flores 2024. december 31-ig érvényes szerződést írt alá, szurkolóink a 12-es számú Vidi-mezben láthatják majd a pályán.

Fotó: molfehervarfc.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek