Claudiu Bumba 1994. január 5-én született a romániai Nagybányán. Nagyon fiatalon, mindössze 15 esztendősen mutatkozott be a felnőttek között egy román másodosztályú találkozón a Baia Mare játékosaként. Másfél évvel később debütált a román élvonalban, immár a Tîrgu Mureș labdarúgójaként. 2012 nyarán - még utánpótláskorú játékosként, de már egyszeres felnőtt román válogatottként - az olasz AS Roma vette kölcsön őt egy évre. Az olasz csapattal Primavera-szuperkupát nyert, a döntőben gólt is szerzett Bumba. 2015-2017 között Izraelben, a Hapóél Tel-Avivnál légióskodott, majd a Dinamo Bukarest később pedig a Concordia Chiajna következett. A 2018/2019-es idényben a török Adanaspor játékosa volt. 2019-ben igazolt Magyarországra, az elmúlt három évben a Kisvárda labdarúgója volt. A legutóbbi szezon ezüstérmesénél összesen 92 tétmeccsen lépett pályára, ezeken 21 gólt szerzett és kiosztott 17 gólpasszt.

- Hogyan emlékszel vissza a gyerekkorodra, mindig is labdarúgó szerettél volna lenni?

Amióta az eszemet tudom, gyerekként mindig labdával játszottam. Az összes gyerekkori fényképemen is labdával vagyok látható, de azt nem tudnám megmondani, mikor és miért alakult ki a labda iránti szenvedélyem. A családomban korábban senki sem futballozott, én viszont emlékszem, hogy gyerekként is, amikor épp nem a labdával játszottam, akkor focit néztem a tv-ben. Elbűvölt maga a játék és az a hangulat, ami a futballmeccseket jellemezte. Amikor kicsit idősebb lettem, akkor az udvaron és a környező utcákban is állandóan fociztunk a barátaimmal, volt, hogy már teljesen besötétedett, szinte nem is láttunk semmit, de tovább rúgtuk a bőrt. A szüleim nem helyeztek rám nyomást, nem akarták, hogy mindenáron focista legyek, de nem is akadályoztak meg benne, amikor látták, hogy komolyan gondolom, akkor minden segítséget megadtak.

- Ki volt gyerekként a példaképed?

Nem volt konkrét példaképem, viszont szerencsés vagyok abból a szempontból, hogy olyan időszakban nőttem fel, amikor nagyon sok jó román futballista szerepelt hazai és külföldi bajnokságokban is és gyerekként nyilván arról álmodoztam, hogy egyszer én is hasonló karriert futok be – erről az álmomról egyébként még nem tettem le. Persze nem csak a román futballistákra tekintettem példaként, Sevcsenko és Thierry Henry játékát nagyon kedveltem.

- Nagyon fiatalon, 15 esztendősen kezdődött a profi karriered, akkor mutatkoztál be a román másodosztályban. Milyen emlékeid vannak arról az időszakról?

Így utólag vicces abba belegondolni, hogy voltak olyan csapattársaim, akik akkor 38-39 évesek voltak, ma már kis túlzással lehet, hogy nagypapák (nevet). Mindenesetre szerintem a karrierem szempontjából fontos volt, hogy ilyen fiatalon bemutatkozhattam a profik között, az idősebb, rutinos csapattársak pedig sokat segítettek nekem abban, hogy minél gyorsabban be tudjak illeszkedni közéjük. Gondolj bele, ezek a játékosok tényleg nagyon profik voltak, hiszen 38 évesen még a másodosztályban játszottak, ez pedig egyáltalán nem könnyű még manapság sem.

- Mielőtt Magyarországra kerültél, játszottál Románián kívül Olaszországban, Izraelben és Törökországban is. Olaszországba ráadásul nagyon fiatalon kerültél, hogyan emlékszel vissza a római kalandra?

Az egy rendkívül meghatározó időszaka volt az életemnek. A menedzserem jelezte, hogy kölcsönbe leigazolna az AS Roma, én pedig nem sokat gondolkoztam azon, hogy belevágjak-e a kalandba. 18 éves voltam ekkor, ez volt az első külföldi időszakom, kellett egy kis idő ahhoz, hogy egy számomra teljesen új helyen beilleszkedjek, ugyanakkor rengeteg élménnyel és élettapasztalattal gazdagodtam. Többször volt lehetőségem a Roma első csapatával együtt edzeni, ahol ragyogó játékosok szerepeltek abban az időben is. A korosztályos együttesben a legeredményesebb góllövő voltam, megnyertük a Primavera-Szuperkupát, a döntőben is sikerült gólt szereznem, szóval tényleg jó szívvel gondolok vissza arra az évre. Izraelben és Törökországban is szép időszakot töltöttem el, amely hozzájárult a fejlődésemhez.

(2012-ben az AS Roma 2-1-re legyőzte a Primavera-Szuperkupa döntőjében az Inter Milan együttesét, a rómaiak első gólját Bumba szerezte)

- Három éve igazoltál Magyarországra, 92 tétmeccsen 21-szer voltál eredményes Kisvárdán és 17 gólpasszt is kiosztottál. Elégedett vagy ezzel az időszakkal?

Úgy érzem, nem lehet okom a panaszra. Nem csak a karrierem szempontjából volt meghatározó az elmúlt három év, ugyanis a magánéletemben is komoly változások történtek. Megházasodtam és 2020-ban megszületett a kisfiam. Emellett úgy érzem, hogy a pályán nyújtott teljesítményem is rendben volt. Azzal, hogy a Vidibe igazoltam, újabb nagy lépést tettem a karrieremben, hiszen a Vidi az egyik legnagyobb magyar klub, büszke vagyok arra, hogy a jövőben a fehérváriak piros-kék mezét viselhetem.

- Milyen tervekkel érkeztél Székesfehérvárra?

Fontosnak tartom azt, hogy tovább tudjak fejlődni, ehhez pedig minden feltétel adott Székesfehérváron. Szeretném játékommal jó eredményekhez segíteni a klubot a hazai és nemzetközi porondon egyaránt. Úgy érzem, sikerült gyorsan beilleszkednem a csapatba. Az sem mellékes szempont, hogy Székesfehérvár egy csodálatos város, már kiválasztottam azt a lakást is, ahol a feleségemmel és a fiammal lakni fogunk. Nagyon várom már, hogy Vidi-mezben bemutatkozhassak a MOL Aréna Sóstóban.