FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2022. Április 10. Vasárnap, 19:55 - fehervarfc.hu / molfehervarfc.hu
A két vezetőedző értekelte az MTK - MOL Fehérvár FC bajnoki mérkőzést

Michael Boris és Márton Gábor válaszolt az újságírók kérdéseire a lefújás után.

Michael Boris:

"Először is szeretném megköszönni az MTK-nak, hogy ilyen barátságosan fogadtak. Különleges meccs volt a mai számomra, de természetesen nem ez volt az elsődleges, hanem az, hogy meg akartuk nyerni a találkozót. Ebből egy szerencsés pont lett. Az első félidőben voltak problémáink, fölénk nőtt az MTK, nem találtuk az ellenszert Palincsár és Mezei mélységi indításaira. Mezei aztán megszerezte a vezetést, Fiola pedig piros lapot kapott, de ezt követően sikerült egyenlíteni, aminek Fiola miatt is különösen örülök és érte is küzdünk a következő meccseken, mindenképpen fájdalmas lesz a hiánya. Az a jó itt a Vidinél, hogy a kispadon is minőségi játékosok ülnek, mint például Petrjak, Dárdai vagy Pinto. A cserékkel átálltunk 4-3-3-ra, ezt követően megélénkült a játékunk, Nikót hátrébb vontam, ezzel megerősítettük a középpályát. Összességében nem lehetünk elégedetlenek az egy ponttal, de dolgoznunk kell tovább, nem játszhatunk így még egyszer, mint itt, az első félidőben. Mezőkövesden nyerni kell, továbbra is azért küzdünk, hogy feljöjjünk a 4. helyre."

Márton Gábor:

"Bosszús vagyok, mert teljes mértékben fölülmúltuk a Vidit, sokkal több helyzetünk volt, nekik szinte egy sem, meg kellett volna nyernünk a találkozót. Elkerülhető gólt kaptunk egy kommunikációs hiba következtében, emiatt úszott el a győzelem. A játék teljesen rendben volt, de ennek nem tudok örülni, szükségünk lett volna a három pontra a bennmaradás érdekében."

Fotó: molfehervarfc.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek