FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2022. Március 13. Vasárnap, 19:30 - fehervarfc.hu / molfehervarfc.hu
Vereség az FTC ellen

Nem volt válaszunk Ryan Mmaee két góljára.

Csapatunk az OTP Bank Liga 24. fordulójában a Ferencvárost fogadta 17:00 órakor a MOL Aréna Sóstóban. Michael Boris az FTC ellen a Kovács D. - Bese, Rus, Stopira, Sabanov, Hangya - Fiola - Nego, Zulj - Dárdai - Kodro csapatot küldte pályára kezdőként, a találkozó kezdete előtt pedig a március 15-ei forradalom tiszteletére meghallgattuk a Himnuszt is.

Az első tíz percben Kovács Dániel volt kétszer is munkában, először Kovacevic fejesét, majd Zubkov lövését védte, Esiti 18 méteres lövése pedig a kapufán csattant. A 12. és a 18. percben Dárdai veszélyeztetett, de Dibusz Dénes is a helyén volt, akárcsak korábban kollégája. A játékrész utolsó öt percére ismét megélénkült a játék, a 42. percben először Civic beadását Botka fejelte a kapu fölé, egy perccel később pedig Nego passza után Bese próbálkozott 20 méterről, de nem talált kaput, így 0-0-s döntetlen után vonultak az öltözőbe a csapatok.

A szünetben nem cseréltek a vezetőedzők, a második játékrész pedig két veszélyes baloldali Dárdai-beadással kezdődött, de mindkétszer mentettek a zöld-fehér védők. Az 54. percben Nego talált az FTC hálójába egy szép támadás után, de a beadás attól a Besétől érkezett, aki előtte lesen volt, így érvénytelen volt a gólunk. Az 58. perben Boli látványos mozdulattal, de erőtlenül lőtt a 16-osunkon belülről, Kovács védeni tudott. A 66. perben Kodro hétméteres kísérletét védte Dibusz, majd sajnos két perccel később Ryan Mmaee tekert védhetetlenül a bal felső sarokba (0-1).

A 71. percben Marquinhos lőtt kapufát, két perccel később pedig Rus remek beadására Kodro jól érkezett, közeli fejesét Dibusz bravúrral védte. A helyzet után cserékkel igyekezett frissíteni Michael Boris: Dárdait és Besét Petrjak és Funsho váltotta. A 82. percben ismét az FTC kapusának a bravúrjára volt szükség, Zulj erős, hosszú sarokba tartó lövését szedte ki Dibusz. A 85. percben Stopira és Zulj hagyta el a pályát, Nikolics és Makarenko érkeztek a hajrára. Minden energiánkat mozgósítva támadtunk az egyenlítésért, azonban egy kontra után Kovács elsőre még hatalmasat védett, azonban a kipattanót Mmaee belőtte (0-2).

Csapatunk jövő héten a Gyirmót FC Győr otthonába látogat.

Fotó: molfehervarfc.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek