FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2021. December 14. Kedd, 16:45 - fehervarfc.hu / Wéninger Ákos
Papp Milán: "A mutatott játékunk rendben van, de több gólt kell szereznünk"

A Vidi II fiatal csapatkapitánya értékelte második csapatunk őszi szezonját és a saját teljesítményét is.

A múlt hét folyamán az NB III Nyugati csoportjában szereplő Vidi II vezetőedzője, Szalai Tamás értékelte a csapat szereplését, ezúttal pedig a fiatal gárda csapatkapitányát, Papp Milánt kérdeztük.

- A nyári átigazolási időszakban igazoltál a MOL Fehérvár FC második csapatához, melynek gyorsan az alapembere és egyben csapatkapitánya is lettél. 20 fordulót követően a 20 csapatos bajnokság 14. helyén vonultunk téli pihenőre, hogyan értékeled a csapat teljesítményét és mennyiben sikerült a saját célkitűzéseidet megvalósítani?

Először is köszönetet szeretnék mondani a Vidinek, hiszen számomra érdekesen alakult a nyári átigazolási időszak és tulajdonképpen az utolsó pillanatban jött innen a Viditől a lehetőség, hogy az NB III-as együttesbe igazoljak. Nem gondolkodtam egy percet sem az ajánlaton, hiszen a MOL Fehérvár FC az egyik legmeghatározóbb magyar együttes. Az a jövőkép, amit a fehérvári klub felvázolt számomra, rendkívül tetszett. Nagyon fiatal csapattal vágtunk neki a szezonnak, én a magam 19 évével az idősebb játékosok közé tartozom, talán ennek is volt köszönhető, hogy én kaptam a kapitányi karszalagot, ami óriási megtiszteltetés számomra. Igyekeztem nem csak a pályán, hanem az öltözőben is példát mutatni a fiatalabb csapattársaknak. A szezon előtti célkitűzésünk az volt, hogy magabiztosan megőrizzük az NB III-as tagságunkat, emellett pedig a fiatalok felvegyék a felnőtt futball ritmusát. Saját magam elé azt a célt tűztem ki, hogy minél több időt töltsek a pályán, egyenletesen jó teljesítményt nyújtsak a meccseken. Sem a saját, sem pedig a csapat teljesítményével nem tudok maradéktalanul elégedett lenni. Ugyan a 20 bajnokiból 18 meccsen pályára léptem, de az, hogy gólt nem sikerült szereznem, mindenképp hiányérzettel tölt el, ebben mindenképp fejlődnöm kell. A csapat pályán mutatott teljesítménye szerintem rendben volt ősszel, de a jó játék ritkán párosult jó eredménnyel is. Nagyon sok döntetlent játszottunk, volt hogy kétgólos előnyben is voltunk már egy meccsen, mégsem sikerült azt megnyernünk. Annak érdekében, hogy tavasszal ne kelljen izgulnunk a bennmaradás miatt, mindenképp több gólt kell szereznünk. Úgy érzem, a mutatott játék és a játékosok tudása alapján sem a 14. helyen kellene lennünk, hanem sokkal előrébb.

- Melyik az a mérkőzés az őszi szezonból, amelyre a legszívesebben emlékszel vissza?

A második fordulóban a ZTE FC II otthonában léptünk pályára, a meccset a ZTE stadionjában játszottuk és bár a hazaiak kétszer is vezettek, az utolsó percekben sikerült fordítanunk. Sajnos nem csak emiatt maradt emlékezetes ez a meccs, ugyanis ezen a találkozón szenvedett súlyos sérülést Vágó Gábor barátom és betegség miatt Szalai Tamás vezetőedző sem tudott ott lenni a helyszínen, azonban fiatal csapatunk túllendült ezeken a problémákon és végül győztesen hagytuk el a pályát. 

- Novemberben, a Budafoki MTE elleni edzőmeccsen bemutatkozhattál az NB I-es csapatban is, milyen élményekkel gazdagodtál?

Hatalmas megtiszteltetés volt számomra, hogy Szabics Imre vezetőedző bizalmat szavazott nekem és kezdőként pályára léphettem az első csapatban azon a felkészülési mérkőzésen. Egyáltalán nem ajándékként tekintek erre a meccsre, úgy érzem, az ősz során nagyon sokat dolgoztam ezért a lehetőségért mind az NB III-as edzéseken, mind pedig az NB III-as bajnokikon. Örülök, hogy a teljesítményemmel fel tudtam magamra hívni az NB I-es szakmai stáb figyelmét. Bízom benne, hogy a jövőben is sikerül olyan teljesítményt nyújtanom, hogy adott esetben ismét ott lehessek az NB I-es csapat öltözőjében és akár edzéseken, akár pedig meccseken újra bizonyíthassak. Számunkra, fiatal játékosoknak hatalmas lehetőség az, hogy az ország egyik legjobb NB I-es csapatának tartalékegyüttesében szerepelhetünk, hiszen végig tűzközelben vagyunk és igazából csak rajtunk múlik, hogy mikor kapjuk meg azt a lehetőséget, amiért mindannyian nap mint nap dolgozunk. 

- A decemberi rövid pihenőt követően január elején elkezdődik a téli felkészülés, február közepén pedig folytatódik a bajnokság. Mit vársz a tavaszi szezontól?

Úgy érzem, jókor jött a téli szünet, ránk fér most egy kis pihenés, hogy aztán januárban újult erővel álljunk bele a munkába. Azt várom a tavaszi szezontól, hogy mindenképpen eredményesebben futballozzunk. Ahogy korábban mondtam, a mutatott játékunk az rendben van, de nyolcszor is döntetlent játszottunk, vagyis értékes pontokat hullajtottunk el. Tavasszal lesz még 18 bajnokink, biztos vagyok abban, hogy nem lesznek kiesési gondjaink, de ehhez az kell, hogy legyen egy-két olyan játékosunk, akik tudnak legalább 8-10 gólt szerezni. Nem vagyunk elkeseredve, nagyon jó szakmai munka folyik az NB III-as csapatnál, bízom abban, hogy egy jó téli felkészülést követően tavasszal sokkal több gólt szerzünk majd, ezáltal pedig több győzelmet és több pontot is. 

Fotó: molfehervarfc.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek