A szerződés aláírása után úgy fogalmaztál, nagy feladat előtt állsz. Az eddigi legnagyobb előtt? 

Igen. Amikor megkeresett Kovács Zoltán sportigazgató, bevallom, meglepődtem. Ugyanakkor nagyon jó érzés töltött el, hogy a Vidinél számítanának a munkámra. Természetesen gondolkodtam, hogy nem túl nagy ugrás-e ez a megbízás, a válaszom pedig az volt, hogy de, az, viszont ha egy pillanatig is azt gondoltam volna vagy gondolnám, hogy nem tudom megoldani a feladatot, akkor nem vállaltam volna el. A feltételek, a lehetőségek és az elvárások tudatában döntöttem. 

Felgyorsultak az események az elmúlt napokban. Ha jól tudom, volt egy feltételed még a tárgyalások előtt, szerda délután pedig alá is írtál. 

Addig nem történt érdemi beszélgetés, amíg a csapatnak volt vezetőedzője. Úgy gondolom, ez így fair, tehát hétfőn kezdtünk el komolyan tárgyalni, és viszonylag gyorsan meg is egyeztünk. A célom az volt, amikor elkezdtem edzősködni, hogy egyszer felfigyeljen rám egy olyan csapat, ami trófeákért küzd. Boldog vagyok, hogy ezt sikerült elérnem. De azt is tudom, hogy Székesfehérváron sem volt jellemző az elmúlt években, hogy magyar szakember lehetőséget kapjon, így egy olyan együttállás jött létre, ami nagyon ritka. Óriási lehetőség a Vidit vezetni egy magyar edzőnek, mondhatjuk, hogy kihagyhatatlan. 

Idáig viszont nem kevés dolog történt veled akár az edzői-, akár játékos-pályafutásodat nézzük. Ha sorban akarunk haladni, akkor onnan kell kezdenünk, hogy gyakorlatilag a focipályán nőttél fel Pécsen. 

A 60-as években még nem volt annyira magától értetődő, hogy a gyerekek bölcsibe vagy oviba járnak, mert nem volt biztos, hogy van hely, ez történt velem is. Így hétközben a nagyszüleimnél nevelkedtem, amíg a szüleim dolgoztak, ők pedig a PVSK pálya mellett, a sporttelepen laktak, mivel a nagypapám volt a gondnok. Egész nap ott voltam, mindenkit megismertem és tényleg, ahogy elkezdtem járni, szaladni, a labda is állandó társam lett. Édesapám egyébként kiváló futballista volt - a Honvéd és a Ferencváros is szívesen leigazolta volna, de ő nem gondolkodott komolyan futballista karrierben - rengeteg mindent örököltem tőle. Nagyjából 2 éves koromtól rúgtam tehát a labdát, soha nem járt más a fejemben, focista akartam lenni világ életemben, aztán lett belőlem labdarúgó. 

A PMSC-ben lettél igazolt játékos, aztán a PVSK-ban játszottál, majd visszatértél a PMSC-hez. Mi volt az oka ennek a vándorlásnak? 

A PMSC tehetségkutatóján választott ki Garami Józsi bácsi, aki korábban együtt játszott édesapámmal, tehát nem voltam teljesen ismeretlen számára. Akkoriban - egy másik örökség miatt, mivel édesanyám alacsony termetű volt - elég tömzsi gyerek voltam, nem is úsztam meg a dolgot, próbáltak csúfolni a csapattársak, amit nagyon nehezen viseltem. A körülmények sem tetszettek annyira, így átmentem a város másik csapatához, ahol csak egy év kihagyás után tudtam játszani, de aztán ott maradtam 3 évre. Végül, Garami József unszolására visszatértem a PMSC-hez, ami mégicsak a város első számú csapata volt. Megnyertük az ifi-bajnokságot, következő évben pedig a kupát is (akkor még létezett ifjúsági kupa), Józsi bácsi lett a felnőtt csapat edzője és félév múlva már én is ott voltam. Nem volt könnyű utam az NB I-ig, de sikerült. Csodálatos időszak volt, fiatalként tagja lehettem az NB I-ben ezüstérmes gárdának 1986-ban, 1990-ben pedig Magyar Kupát nyertünk, ami máig a klub legnagyobb eredménye. 

23 évesen légiósnak álltál, ami akkoriban nem volt még annyira megszokott. 

Hívott ugyan a Honvéd, de én a belga Genk ajánlatát fogadtam el. Nagy dolog volt, hiszen a korábbi generációkból hatalmas játékosoknak nem adatott meg, hogy külföldön játszhassanak, nekem viszont korán összejött. Sajnos nem passzolt a játékstílusom a frissen feljutott, alapvetően védekező csapatba, úgyhogy egy szezon után hazajöttem a Honvédba, ahol rendkívül sikeres másfél évet töltöttem, 1993-ban megnyertük a bajnokságot. 

De aztán újra útra keltél és a francia Cannes játékosa lettél. Akik - Genkhez hasonlóan - szintén akkor jutottak fel az első osztályba, amikor odaigazoltál. 

Feljutó csapat volt, de egész más stílusban játszott, mint korábban a Genk. Nagyon jól szerepeltünk, a 6. helyen végeztünk az Európa-bajnok Luis Fernandez irányításával. Fantasztikus közeg volt akkor a francia bajnokság, a Monacóban Klinsmann, a Saint-Étienne-ben Blanc, a Marseille-ben Deschamp, a PSG-ben Weah és Ginola voltak a sztárok, de már bontogatta a szárnyait Thierry Henry is. Szívesen maradtam volna, de voltak adminisztrációs problémák, ami miatt ez nem lett volt annyira egyszerű és itt elkövettem egy hibát, inkább mégis hazajöttem és az akkor nagy álmokat szövő Pécshez szerződtem. A nagy tervekből aztán semmi nem lett, így elfogadtam egy izraeli ajánlatot. 

Izraelben akkoriban több magyar játékos is kipróbálta magát és nem is voltatok eredménytelenek, valamint hatalmas népszerűségnek is örvendtetek. Te miért döntöttél a Szentföld mellett? 

Volt egy izraeli csapattársam Cannesban, akihez viszonylag sűrűn kilátogatott az izraeli szövetségi kapitány, többször látott engem is játszani. Aztán úgy alakult, hogy az utolsó válogatott meccsem után, ami épp Izrael ellen volt, megkérdezte, hogy lenne-e kedvem kimenni. Volt kedvem és nagyon örülök, hogy így döntöttem. Gyönyörű éveket töltöttem ott. Népszerűek voltunk, mert mindegyikőnk hozzátett valami pluszt a csapata játékához. Azt várták tőlünk, hogy jobbak legyünk, mint az ottaniak és azt hiszem, ezt teljesítettük is. Ott is kis csapatban kezdtem, folyamatosan építettem fel magam, a csúcs pedig az volt, amikor már egy ottani top-együttessel, a Hapoel Tel-Avivval megnyertük a kupát. Ezután viszont azt éreztem, hogy kezd másban gondolkodni a vezetőedzőnk, így újra hazajöttem Pécsre. Tettem még egy próbát Izraelben, de már nem volt az igazi, így végleg a PMFC-t választottam. Hazaköltöztünk, és végül 38 évesen hagytam abba a focit. 

Azt nyilatkoztad egyszer, hogy “az egész pályafutásomat összegezve, azt mondhatom, hogy a tudásomhoz mérten, minden idők egyik legrosszabbul menedzselt játékosa voltam Magyarországon”. Mire értetted ezt pontosan? Maradt benned hiányérzet? 

Arra értettem, hogy valóban nagy tehetségnek tartottak és sokan mondják, hogy esetleg többre vihettem volna játékosként. Viszont tudjuk, hogy mennyire fontos, hogy egy tehetség mellett legyen valaki, aki segíti az útját, ott van, amikor döntést kell hoznia. Na nem a pályán, hanem azon kívül. Gondoljunk csak - hogy egy friss példát mondjak - Szoboszlai Dominikra, látszik, mennyire tudatosan építi a pályafutását, de nem egyedül. Szóval ez nekem hiányzott. Azt viszont elmondhatom, hogy bármerre is játszottam, a szurkolók nagyon szerettek és végül amit elértem, azt a saját magam erejéből értem el. 

Egyértelmű volt, hogy edző leszel? Készültél rá korábban? 

Abban biztos voltam, hogy a sportban szeretnék dolgozni, de nem volt annyira egyértelmű. Aztán - ezt nem tudom máshogy mondani - átkapcsolt bennem valami és azt éreztem, igen, ezt kell csinálnom. Elkezdtem felépíteni magam és fokozatosan feljebb lépkedni. Az első komolyabb megbizatás a Kozármisleny csapata volt. Újoncként kellett az NB II-ben helyt állni, végül két ezüstérmet szereztünk, amire felfigyeltek a PMFC-nél és ott folytattam, immár az NB I-ben. Akkor még nem volt meg a pro-licences végzettségem, így papíron Lőrincz Emil volt a vezetőedző, de én irányítottam. A 14. helyen átvett csapattal aztán hetedikek lettünk, rengeteg fiatalt építettünk be, azt mondják, jó focit játszottunk, vevő volt rá a közönség. Anyagi problémák miatt másfél év után eljöttem végül. 

Az említett Kozármislennyel az NB II-ben, aztán a Péccsel az NB I-ben sem voltak kiesési gondjaitok, majd a Siófokot is felhoztad a tabella aljáról a közepére, legutóbb pedig Zalaegerszegen tettél kisebb csodát. Úgy tűnik, megtalálnak a nehéz feladatok, te pedig megoldod őket. Ilyen egyszerű? 

Ennyire azért nem, de tény, nem adnak ingyen semmit, meg kell dolgozni a jobb lehetőségekért és nyomás alatt is tudni kell hozni az eredményeket. Siófokon tényleg menekülni kellett, el is végeztük a feladatot, középcsapatként zártunk. Zalaegerszegen pedig - edzői karrierem során először - minden adott volt a munkához, bíztak bennem és nekem csak a focival kellett foglalkoznom. A játékosok hatalmas munkát tettek bele az elmúlt tavaszba és minden remekül sikerült, hálás vagyok nekik a hozzáállásukért. Az FTC-vel majdnem azonos eredményeket értünk el miután átvettem a csapatot, erre senki nem számított. De ahogy mondani szokták, aki mer, az nyer. Belevágtunk, megcsináltuk, a ZTE pedig jövőre is NB I-es lesz. 

Térjünk át a Vidire. Talán korai még konkrétumokról beszélni, hiszen most kezded a munkát, de milyen tervekkel vágsz neki az új kihívásnak? 

Az átigazolási tervekről már beszélgettünk Kovács Zoltánnal és azt tudom mondani, ha minden aszerint halad majd, erős keretünk lesz a bajnokság kezdetére és szép eredményeket érhetünk el. Nem akarok ígérgetni, ami rajtam múlik, azt meg fogom tenni, hogy sikeres legyen a Vidi. Szeretném, ha felszabadultan játszana a csapat. Nem ismerem még mélyebben a játékosokat, de azt kívülről is láttam, hogy remek képességű focisták vannak itt most is, csak hagyni kell őket játszani, bizonyos helyzetekben nem szabad megkötni a lábukat. Nagy probléma Magyarországon, hogy sokan rettegnek attól, hogy hibáznak, ezt a görcsöt fel kell oldani bennük. Sok munkával, gyakorlással igenis megváltoztathatók a rossz beidegződések. A legkivédhetetlenebb fegyver a kreativitás, a váratlan dolgok felbukkanása egy-egy szituációban. Van itt bőven olyan ember, akiben megvan ez a képesség és akiben benne van a gól. Az a célom, hogy ezek ne maradjanak bennük. Van egy mondás, ha a szurkoló elégedett, akkor mindenki elégedett. Ezt az állapotot szeretném elérni Fehérváron.

Egy utolsó kérdés, Székesfehérváron fogsz lakni?

Igen, Fehérvárra költözünk a párommal. Úgy gondolom, csak így tudok hiteles lenni a klub és a szurkolók előtt is. A Vidi vezetőedzőjének Székesfehérváron van a helye, amíg ezért a klubért dolgozik.