FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2020. Január 10. Péntek, 18:19 - fehervarfc.hu / Guber Péter
Tamás Olivér: "Tanulságos találkozó volt"

Fiatal középhátvédünk nyilatkozott az első idei edzőmérkőzést követően.

A naptári év első mérkőzését az FC Winterthur ellen vívta a MOL Fehérvár FC. Az 1-0-s vereséget követően a második félidőt végigjátszó Tamás Olivér nyilatkozott a molfehervarfc.hu-nak.

"Tanulságos találkozó volt ez a számunkra, a felkészülést a vereség ellenére is jól segítette, hiszen megkaptuk a szükséges meccsterhelést. A játékunk még hagy kívánnivalót maga után, de úgy érzem, napról napra egyre jobb formában vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy a bajnokságra készen fogunk állni. A Winterthurban egyébként játékos, technikás csapatot ismerhettünk meg, akik fizikálisan is rendben vannak, még a felkészülés ezen szakaszában is. Mozgékony, gyors labdarúgók alkotják keretüket, nem a fizikalitásra építenek. Jól bántak a labdával, számos szép kényszerítőt, pengés megoldást láthattunk tőlük. A legközelebbi összecsapáson, a Sion ellen reményeink szerint az eredmény is kedvezőbb lesz!" - fogalmazott Tamás Olivér.

Fotó: molfehervarfc.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek