FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2019. Október 17. Csütörtök, 08:30 - fehervarfc.hu / Guber Péter
A második helyen álló Mezőkövesdhez látogatunk a 9. fordulóban

Eddigi mindkét vereségüket hazai pályán szenvedték el a matyóföldiek.

A válogatott szünet után folytatódnak az OTP Bank Liga küzdelmei. Együttesünk fontos mérkőzést játszik a 9. fordulóban, hiszen ellenfelünk a pontvadászat második helyén álló Mezőkövesd gárdája lesz.

A matyóföldiek zsinórban négy sikerrel kezdték a bajnokságot - a ZTE-t, a Kaposvárt, a Puskás Akadémiát és a Diósgyőrt is legyőzték -, aztán némiképp váratlanul, hazai pályán vereséget szenvedtek a Paks gárdájától. A legutóbbi három mérkőzésük 1-2-es végeredményt hozott, de érdekesség, hogy míg idegenben nyertek (Kisvárda, Újpest), addig a kettő között hazai környezetben kikaptak a Honvédtól, így a hazai tabellán csak 7.-ek jelenleg.

A Mezőkövesd 2017-18-as, 6. helyen záró csapatának magja többé-kevésbé ugyan egyben maradt, de az idei sikerek jórészt építenek az újonnan érkezőkre, hiszen a nyáron szerződtetett Nesterov-Karnitskiy-Berecz-Zivzivadze-Nagy Dániel ötös kezdőnek számít, a kispadról pedig Takács Tamás és Sajbán Máté is be szokott szállni. Távozók közül mindössze a tavaly is jobbára csere Koszta, a tavaszra igazolt Moutari, valamint Stefan Drazic emelhető ki.

A keret értéke így most a transfermarkt.de portál szerint 6,2 millió euró, amely a 7. az NB I-ben. A legtöbbet a Puskás Akadémiától végleg megszerzett Molnár Gábor, valamint a Sepsi OSK-tól igazolt Aleksandr Karnitskiy éri (450 ezer euró).

A kezdőkapus Szappanos Péter, ő eddig mind a 8-szor végigjátszotta a Mezőkövesd bajnokiját, ezzel pedig egyedül van, hiszen Eperjesi Gábor 694 perccel követi - ő akkor akkor került be, amikor a nyitófordulóban Farkas Dániel komolyabb sérülést szenvedett az első játékrészben. A harmadik a klubunktól kölcsönvett Berecz Zsombor, majd Vadnai és Cseri jönnek, akik szintén mind a 8-szor pályára kerültek.

A házi gólkirályok Cseri és Zivzivadze, akik egyaránt 3-3 gólig jutottak eddig, de a kanadai táblán csatalkozik hozzájuk még egy játékos: az említettek ugyanis 1-1 asszisztnál járnak, így összesen 4 egységük van, de ugyanennyi van a 4 gólpasszt kiosztó, de gólt még nem lövő Pekár Lászlónak is, aki ráadásul 443 perc alatt jutott idáig.

Az InStat-nál a fordulók csapataiba a Mezőkövesdtől Cseri háromszor, Karnitskiy kétszer, Nagy Dániel, Nesterov, Zivzivadze és Katanec egyszer-egyszer kerültek be, miközben Karnitskiy-é a 3. legmagasabb, egy meccsen nyújtott teljesítményre kapott érték a védekező középpályások között, Cseri pedig a 2., 3. és 5. helyeket is birtokolja a balszélsőknél.

A 2. fordulóban Kaposváron 2-1-re nyertek a matyóföldiek, az ott pályára lépő labdarúgók átlagpontszáma (269) pedig az évad eddigi 94 csapatteljesítménye közül a 4. legmagasabb volt. Cseri Tamás átlagértékelése (286) Musliu és Dibusz után a 3. legjobb az OTP Bank Ligában, de Katanec és Karnitskiy is a legjobb 20-ba tartoznak.

Ami a Vidi és a Mezőkövesd kapcsolatát illeti, a gárda vezetőedzője, Kuttor Attila játékosként Magyar Kupa-győztes volt Székesfehérváron és csapatkapitányunk is volt, később az U17-es csapatunk vezetőedzője lett. Segítője, Tóth Mihály 1994-95-ben játszott klubunknál, a labdarúgók közül Berecz Zsombor jelenleg is a Vidivel áll szerződésben, kölcsönben futballozik a Mezőkövesdnél.

Fotó: molfehervarfc.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek