FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2019. Október 14. Hétfő, 08:00 - fehervarfc.hu / Wéninger Ákos
Kovács István: "1-0 után le kellett volna zárnunk a meccset"

Válogatott középpályásunk az Azerbajdzsán elleni Eb-selejtző után nyilatkozott honlapunknak. 

"Két részre kell bontanunk a ma esti meccset. Az első félidőben remekül futballoztunk, kontrolláltuk a mérkőzést, gólhelyzeteket alakítottunk ki, és a vezetést is megszereztük egy szép góllal. Sajnos a gyilkos ösztön hiányzott belőlünk, kicsit könnyelműek voltunk, a végén pedig a futball örök törvénye majdnem beigazolódott, mely szerint nem lehet ennyi helyzetet büntetlenül kihagyni. Az azerieket valószínűleg egy szabályos találattól fosztotta meg a játékvezető. Tudom, nem túl sportszerű, de jelen helyzetünkben, amikor csakis a 3 pont ér nekünk valamit, örülünk, hogy így döntött a játékvezető. Nem keresem a kifogásokat, de azt tudni kell, hogy egy rémálomszerű horvát meccsből érkeztünk ebbe a mai találkozóba. Sem mentálisan, sem pedig fizikálisan nem lehetett azoknak könnyű, akik csütörtökön is pályára léptek. Ebből a szempontból én könnyebb helyzetben voltam, mint a többiek, hiszen a horvátok ellen nem játszottam. A második félidőre nem úgy jöttünk ki, hogy átadjuk ellenfelünknek a kezdeményezést, hiszen ez öngyilkos taktika lett volna. Sajnos nem tudtuk 1:0 után lezárni a meccset, pedig erre többször is lett volna lehetőségünk. A győzelem mellett a ma este legfontosabb történése az volt, hogy kijött 15 ezer gyerek a stadionba, akik nagyszerű hangulatot teremtettek, és bízunk benne, hogy mindenki pozitív élménnyel ment haza. Merem remélni, hogy sok gyereknek lehetősége lesz később akár a magyar válogatottban játékosként is pályára lépni, és idős koromban talán majd én szurkolhatok nekik a lelátóról. Abban is bízom, hogy akiknek ez nem sikerül, azok szurkolóként visszatérnek, vagy felnőtt korukban esetleg szponzorként támogatják a magyar labdarúgást. A mai mérkőzésnek talán ez lehet a legnagyobb hozadéka" - nyilatkozta honlapunknak Kovács István. 

Fotó: molfehervarfc.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek