FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2019. Június 23. Vasárnap, 08:25 - fehervarfc.hu / Guber Péter
Marko Scsepovics: "Kemény mérkőzést játszottunk"

Szerb támadónk korábbi csapata ellen lépett pályára a szezon első felkészülési mérkőzésen.

A MOL Vidi FC június 22-én, szombaton mérkőzések tekintetében is megkezdte a 2019-20-as idényt. Az első erőfelmérő az orosz bajnokság 8. helyén végző FK Akhmat Grozny ellen volt, együttesünk vezetés után végül 2-1-es vereséget szenvedett. Marko Nikolics vezetőedző a 60. percben sort cserélt, így 22-en is lehetőséget kaptak. Szerb támadónk, Marko Scsepovics a kezdőcsapatban szerepelt, a lefújást követően pedig a molvidi.hu-nak nyilatkozott.

"Azt gondolom, az ehhez hasonló találkozókon nem az eredmény a legfontosabb, hanem hogy senki ne sérüljön meg, szerencsére ezt el is kerültük. Külön pozitívum, hogy több fiatal játékos is pályára lépett a csapatunkban. Kemény mérkőzést játszottunk, bár vereséget szenvedtünk, azt gondolom, ha így dolgozunk továbbra is, az eredmények jönni fognak azokon a meccseken, amelyeken arra szükség van. Természetesen fáradt voltam a mai összecsapáson, hiszen edzőtáborról van szó, de szerintem ez teljesen rendjén van így. Muszáj most szenvednünk, ha eredményeket akarunk elérni az Európa Ligában és a bajnokságban is! Ami pedig ellenfelünket, az Akhmatot illeti, korábbi csapatomról van szó, 2015 tavaszán egy kölcsönidőszak erejéig szerepeltem náluk, így volt néhány ismerős arc a gárdában. A leginkább Rodolfónak örültem, aki éppen az elmúlt szezon végén akasztotta szögre a stoplist és segédedzőként csatlakozott az együttes szakmai stábjához, vele váltottam is néhány szót" - fogalmazott Marko Scsepovics.

Fotó: molvidi.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek