FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2019. Május 22. Szerda, 17:00 - fehervarfc.hu / Guber Péter
Öt dolog, amire a Budapest Honvéd elleni Magyar Kupa-döntő során figyelni érdemes

Az elmúlt hat meccsen veretlenek vagyunk a Honvéd ellen; Elek Ákos már a 2011-es Magyar Kupa-döntőnket is végigjátszotta; ebben a sorozatban is kispesti lehet a gólkirály.

Ahogy azt drukkereink az elmúlt hetek során megszokhatták, a molvidi.hu minden találkozó kapcsán öt olyan dologra igyekszik felhívni drukkereink figyelmét, amelyre az adott mérkőzésen figyelni érdemes. Ezúttal a Honvéd elleni Magyar Kupa-finálé van terítéken.

Kupadöntős tapasztalat
Klubunk korábban öt alkalommal járt a Magyar Kupa fináléjában: 1982-ben, 2001-ben, 2006-ban, 2011-ben és 2015-ben. A legelsőt leszámítva a játékoskeretből vagy a szakmai stábból az összesről akad képviselő a MOL Vidi FC jelenlegi keretében és stábjában. 2001-ben még játékosként vett részt a Debrecen elleni fináléban másodedzőnk, Szalai Tamás; 2006-ban pedig sportmasszőrünk, Debreceni Tibor, illetve csapatorvosunk, dr. Kovács Tibor dolgoztak a csapat mellett, ők a 2011-es és 2015-ös finálékon is ott voltak a stáb tagjaként. 2011-ben a kispadra ugyan nem ült le, de a keret tagja volt Tomás Tujvel, míg Elek Ákos mind a 90 percet a pályán töltötte a Kecskemét ellen. A legutóbbi, 2015-ös döntőn Vinícius, Kovács, Stopira és Juhász is a kezdőcsapat tagjai voltak, míg a stábból a felsorolt trión felül már az első csapatnál dolgozott Pánczél Szabolcs technikai igazgató és Lakatos Róbert kitman is. Érdekesség, hogy jelenlegi kapusedzőnk, Brockhauser István játékosként és trénerként is kétszer-kétszer nyert Magyar Kupát a Honvéddel.

Kapuskérdés Kispesten
Az elmúlt két és fél évben teljességgel kirobbanthatatlan volt a Honvéd kapujából Gróf Dávid, aki az azóta lejátszott minden bajnokin és nemzetközi kupamérkőzésen őrizte a kispestiek hálóját. A Magyar Kupa 2018-19-es kiírásában azonban a döntőig vezető út mind a 9 állomásán a cserekapus, Horváth András védett, így felmerülhet a kérdés, hogy vajon a fináléban ki áll majd a kapuban. A helyzetet tovább komplikálja, hogy Gróf Dávid a napokban nyilvános Facebook-posztban köszönt el a Honvéd szurkolóitól és nyártól vélhetőleg máshol folytatja pályafutását.

2017 óta őrizzük veretlenségünket
A 2017-es bajnoki döntőt ugyan elveszítettük a Honvéddal szemben, azóta viszont egy döntetlen mellett folyamatosan sikerélményben van részünk ellenük. 2017 szeptemberében 1-1-re végzett a két csapat, az azóta lejátszott 5 bajnokit azonban mindannyiszor győzelemmel zártuk, közte a tavaly május 27-én lejátszottal, amikor napra pontosan egy esztendővel a 2017-es finálét követően éppen ellenük biztosítottuk be klubunk történetének harmadik bajnoki címét. 2018-19-ben először augusztusban nyertünk (Kovács, Huszti és Hadzic volt eredményes, Batikot kiállították), majd a MOL Aréna Sóstó második mérkőzésén, december elején Juhász és Scsepovics találataival kerekedtünk föléjük, végezetül pedig idén áprilisban Huszti Szabolcs fejjel (!) szerezte a győztes gólt a 89. minutumban.

Gólkirályok
A Budapest Honvéd ritkán látható sorozatot tudhat magáénak, ami a gólkirályokat illeti. A kispestiek 2016-17-ben Eppel Márton, 2017-18-ban Davide Lanzafame, 2018-19-ben pedig Holender Filip révén adták az OTP Bank Liga legjobb gólszerzőjét - ezt pedig könnyen lehet, hogy ezúttal a Magyar Kupában is megteszik. A góllövőlista élén 6 találattal ugyanis jelenleg két játékos áll: az ex-ferencvárosi, télen távozott Kjartan Finnbogason, valamint a Jászberény ellen győztes gólt szerző, majd a Budaörs ellen két meccsen 5-ször (!) betaláló David N'Gog. Hozzájuk a még versenyben lévő két csapat labdarúgói közül a legközelebb a kevés játékperccel rendelkező Tischler Patrik, illetve középpályásunk, Huszti Szabolcs állnak 4-4 góllal. Futács Márkó, Armin Hodzic, Marko Scsepovics és Georgi Milanov kétszer-kétszer voltak eredményesek.

Rutinos kezdőjátékosok
A Vidi és a Honvéd kerete egyaránt bővelkedik rutinos labdarúgókban, akik többnyire nem rotációs játékosok, hanem a kezdő teljes értékű tagjai. Nálunk természetesen kiemelkedik a sorból a 36 esztendős Huszti Szabolcs és a júliusban szintén 36. születésnapját ünneplő Juhász Roland, míg a kispestiek csapatkapitánya, Kamber Djordje szintén elmúlt már 35, Lovric Ivan pedig 33, Danilo 32 éves. A két vezetőedző, Marko Nikolics és Supka Attila 2018-19-ben "rekordot döntött" abban a tekintetben, hogy a két klub elmúlt 15 esztendejének legidősebb átlagéletkorú kezdőcsapatát állította ki. Együttesünk még szeptember 30-án, Diósgyőrben állt ki többek között Tujvellel, Juhásszal, Husztival a soraiban, az átlag pedig 30,4 esztendő volt. A Honvéd legutóbbi másfél évtizedének "csúcsa" nem is olyan rég, május 4-én volt, amikor 6, legalább 30 éves labdarúgót nevezett a kezdőbe a vezetőedző és az átlag így kereken 30 lett: Grófot, Lovric-ot, Kambert, Hefflert, Ben-Hatirát és Danilót.

Fotó: molvidi.hu, Honvéd FC
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek