FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2019. Március 17. Vasárnap, 21:09 - fehervarfc.hu / Wéninger Ákos
MOL Vidi FC II - Kétgólos vereség Andráshidán

Második csapatunk a szünetben még 1-0-ra vezetett, a hazaiak azonban fordítani tudtak.

Vasárnap délután alsóházi rangadót játszott második csapatunk az Andráshida otthonában. A hazai együttes a találkozó előtt a kiesést jelentő 14. helyen állt, míg a mieink a 13. pozíciót foglalták el. Ősszel a két csapat székesfehérvári találkozóját Komódi góljával a MOL Vidi FC II nyerte meg 1-0-ra. Az NB I-es keretből ezúttal Hársfalvi, Szabó illetve új spanyol igazolásunk, Joan Campins kapott lehetőséget.

A meccset nagy erejű szélben rendezték meg, amely az első 45 percben bennünket támogatott. Ennek ellenére két hazai ziccert jegyezhettünk fel a 7. és a 10. percben. Hársfalvi előbb Bíró rövid sarokra tartó lövését védte, majd Bontó durrantott 15 méterről alig kapu mellé. A 14. percben Pápai vette célba 14 méterről a jobb alsó sarkot, de a korábban a Vidiben is futballozó Czirjék Zoltán vetődve védeni tudott. Tíz perccel később Joan szép cselekkel iramodott meg a jobb szélen, majd ügyesen kanyarította középre a labdát, melyet Pratsler szelídített meg, lövése azonban elakadt a blokkban. A 27. percben Szabó osztott ki egy kötényt a félpályánál, majd lehelet finoman ívelt a védők mögé, Horváth átvette a labdát, majd kilőtte a rövid alsó sarkot, megszerezve ezzel a vezetést (0-1). A 18 éves játékosnak, aki 13 találattal jelenleg második helyen áll a másodosztályú U19-es bajnokság góllövőlistáján, ez volt élete első NB III-as gólja!

A második félidőben már széllel szemben kellett játszanunk, azonban sokáig ez egyáltalán nem zavart bennünket, fiatal együttesünk ugyanolyan kombinatívan próbált futballozni, ahogy tette azt az első 45 percben is. Galacs, Pápai és Horváth előtt is adódtak gólszerzési lehetőségek, de nem sikerült megszerezni a második találatunkat. És ahogy az ilyenkor lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat. A 69. percben egy szélről érkező beadást fejelt Bíró a kapunkba két védőnk szorításában (1-1). A 80. percben ritkán látható peches találattal immár a hazaiaknál volt az előny. Egy jobboldali beadást öklözött ki Hársfalvi, a labdát a hazaiak szerezték meg a 16-osunk előterében, majd Tóth lövését követően Tamás a gólvonalról mentett, a kipattanót a hazaiak a felső lécre fejelték, az újabb kipattanót pedig Simonfalvi gyötörte közelről a kapunkba (2-1). Az akció közben fejsérülést szenvedett Lencsés Balázs, rövid ápolást követően azonban folytatni tudta védőnk a játékot. Sőt, a 91. percben igen közel járt ahhoz, hogy egy szabadrúgás utáni fejessel egyenlítsen, azonban Czirjék hihetetlen nagy bravúrral védte a jobb felső sarokba tartó fejest. A szabadrúgást egyébként egy Galacs Erik ellen elkövetett szabálytalanságért kaptuk, amely után csatárunk mellett a hazaiak játékosa is a földön maradt. A játékvezető úgy ítélte meg, hogy támadónk törlesztett, ezért neki egyből piros lapot adott, míg a hazai védő sárgával megúszta. A 3-1-es végeredményt a 93. percben egy gyors kontra végén Tóth állította be.

Második csapatunk ezzel a vereséggel az utolsó előtti helyre csúszott vissza, mivel az Andráshida mellett a Dunaharaszti is nyerni tudott. Jövő héten szombaton délelőtt a középmezőnyben helyet foglaló Ménfőcsanak látogat Székesfehérvárra.

Fotó: molvidi.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek