FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2019. Március 16. Szombat, 19:20 - fehervarfc.hu / Guber Péter
Futács első vidis góljával győztük le a Mezőkövesdet

Télen szerződtetett támadónk a 35. percben vette be Szappanos kapuját.

A MOL Vidi FC az OTP Bank Liga 25. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC együttesét fogadta a MOL Aréna Sóstóban.

Az utolsó hazai, Kisvárda elleni találkozóhoz képest ezúttal egy helyen, a Paks elleni meccshez képest három helyen változott együttesünk kezdője: Husztit Futács, Hodzicot Milanov, Pátkait Elek váltotta. A vendégek múlt szombathoz képest a keddi Magyar Kupa-meccsre a teljes kezdőjüket "lecserélték", de a Vidi ellen vissza már nem került teljes egészében a 24. forduló csapata: Drazic felépült, Farkas pedig visszatért eltiltásából, amit Cseri és Vadnai bánhattak. Utóbbi kihagyása különösen meglepőnek mondható, mivel a szélsőhátvéd eddig csak 127 minutumot nem töltött a pályán a 2018-19-es szezonból.

A 3. percben kerültünk először helyzetbe: Milanov távoli szabadrúgását fejelték el, a labda éppen Vinícius elé pattant, aki 15 méterről, ballal fölé durrantott. A 6. percben óriási ziccerbe kerültünk: Futács pörgetette Milanov felpasszát vissza a feladó elé, Katanec elcsúszott, így a bolgár Pillárra vezethette. Tökéletes ütemben Scsepovics elé játszott, aki a tizenhatosra belépve, a kapussal szemben a lövés helyett a passzt választotta, ám a labda kissé hosszú lett, Milanov alig érte utol és éles szögből már nem tudta kapura irányítani.

A 8. percben Silye tört be az alapvonalon balról, visszatette Molnár elé, a támadó 12 méterről csavart, de a játékszer a háló tetejére vágódott. A 10. minutumban Molnár kereste Drazicot, a szerb csatár elől Kovácsik felszedte az indítást.

Ezt követően kissé csendesebb időszak következett a mérkőzésen, mezőnyfölényünket nem tudtuk gólra váltani. A 26. percben Molnár tüzelt, de ő is célt tévesztett. A 32. percben kontrázott a vendégcsapat, Koszta egy az egyben vezethette a hátráló Juhászra, de csapatkapitányunk állta a sarat és nagyot mentett. Két minutummal később Stopira beadását fejelték fel a védők, majd Elek 15 méterről ollózott, a labda mintegy 30 centive suhant el a felső léc fölött.

A 35. percben Futács Márkó törte meg a jeget. Kovács vezette rá a védelemre jobb oldalt, majd Hadzichoz játszott. Bosnyák középpályásunk az üresen érkező Nego elé tálalt, aki lendületből beadott. Szappanos belekapott, de így Milanovnak lett jó a bal oldalon, szélsőnk mellmagasságban érkező labdáját Futács egy szép mozdulattal előbb maga elé tette, majd estében a hosszúba rúgta (1-0).

A 45. percben a tizenhatos bal sarkától egy méterre harcolt ki szabadrúgást a Mezőkövesd. A labda mögé Bertus állt és közvetlenül kapura tekert, de az centikkel elzúgott a jobb kapufa mellett. A félidőben más említésre méltó már nem történt, egygólos vezetésünknél vonultak szünetre a felek.

A félidőben csere nem volt, a 49. percben pedig Meskhi passzolt Drazichoz, aki azonnal felpörgette Molnárnak. A berohanó szélső fejjel elsodorta, de mire helyzetben lőhetett volna, Stopira utolérte és szerelte. Az 50. percben Vinícius fejelt rá egy szögletet nagyon hasonlatosan a hétközi, Ferencváros elleni meccsen elért góljához, de ezúttal megcsúszott a fején a labda és miliméterekkel a bal kapufa előtt elpörgött keresztbe. Három minutummal ezután Milanov beadása Farkason megpattanva veszélyesen tartott kapura, Szappanos fogta.

Az 58. percben Bertus beadását Drazic ziccerben melléfejelte - de már lest is jelzett Szécsényi asszisztens. Egy minutummal később Koszta indította a középhátvédeink között kilépő Drazicot, akire a két oldalról Juhász és Vinícius is rácsúszott. Csapatkapitányunk Vinícius lábára rúgta a labdát, ahonnan éppen a befutó Molnár elé pattant. Kovácsik kifutott és hatalmasat mentett ziccerben, a lecsorgót Stopira vágta ki végül.

Sorjáztak a lehetőségek, a 61. percben már a Vidi került helyzetbe, amikor Kovács három vendég közül kihozta, majd három társával három védőre vezette a labdát. A tizenhatos előterébe érve a balon érkező Futács elé tálalt, csatárunk 15 méterről, kissé oldalról, erőből fölé lőtt. A 77. percben ismét Kovács vezette a tizenhatos előterébe a labdát, elhúzta Szeles mellett, majd 16 méterről nagy erővel a kapufát találta el.

Nem sokkal később Milanov helyére Huszti érkezett. A 79. perc legvégén a frissen beállt középpályás Viníciust találta meg 7 méterre a kaputól, de középhátvédünk a védők szorításában nem tudta jól irányítani a labdát és estében fölé lőtt. A 84. percben Futácsot Nikolov váltotta. A 91. percben Kovács fejezte be, Pátkai állt be a végére. A 92. percben Huszti szabadrúgása megint csak Viníciust kereste, középhátvédünk ezúttal is fölé lőtt.

Az  állás már nem változott, így a MOL Vidi FC újfent Székesfehérváron tartotta a három pontot és már nyolc meccse veretlen.

Fotó: molvidi.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek