FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2019. Március 14. Csütörtök, 15:05 - fehervarfc.hu / Guber Péter
Öt dolog, amire érdemes figyelni a Mezőkövesd elleni bajnokival kapcsolatban

Kovácsik korábbi meghatározó labdarúgókat érhet utol, felépült a Mezőkövesd gólvágója, Nego és Pillár különharca is folytatódhat, valamint kiderül az is, hogy kik voltak ott már az első Vidi-Kövesd bajnokin is.

A MOL Vidi FC a Ferencvárosi TC elleni 2-1-es, idegenbeli Magyar Kupa-sikert követően az OTP Bank Liga 25. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC-t fogadja a MOL Aréna Sóstóban. Az összecsapás előtt a molvidi.hu öt olyan dologra hívja fel a figyelmet, amelyre érdemes lehet figyelni a szombati találkozóval kapcsolatban.

Kovácsik utolérheti Alvest és Caneirát

Kovácsik Ádám eddig összesen 121 alkalommal lépett pályára klubunk színeiben, a Mezőkövesd ellen tehát a 122. fellépésére készül - éppen eddig jutott el három korábbi meghatározó labdarúgónk is. A 2010-11-es idény gólkirálya, André Alves (aki ráadásul ősszel a jelenlegi ellenfelet erősítette és a télen távozott) mellett a "Tanár Úr", Marco Caneira, illetve egykori játékosunk, majd klubelnökünk, Dérfalvi Imre is 122-szer játszott a Vidiben.

Egy sima, egy fordított?

Szappanos - Vadnai, Pillár, Katanec, Silye - Szeles, Meskhi - Cseri, Bertus, Molnár G. - Koszta

Dombó - Eperjesi, Hudák, Szalai, Vajda - Tóth B., Iszlai - Pekár, Tóth M., Moutari - Dragóner

Előbbi a Mezőkövesd DVSC elleni bajnoki, utóbbi pedig a DVSC elleni Magyar Kupa-felállása, azaz Kuttor Attila teljes sort cserélt a hétközi találkozóra. A közelmúlt kezdőcsapataihoz inkább előbbi áll közel, de vajon mind a tizenegy labdarúgót "visszacseréli" a mezőkövesdi vezetőedző?

Felépülő gólvágó

A Mezőkövesd házi góllövőlistáját vezető páros, Molnár Gábor és Stefan Drazic közül utóbbi a 23. és a 24. fordulót sérülés miatt kihagyta, de a jelek szerint immáron bevethető állapotban van, mivel a hétközi Magyar Kupa-meccsen csereként pályára lépett.

Nego és Pillár szériája

Kapusok esetében nem kifejezetten ritka, hogy egy-egy bajnoki idény összes játékpercét pályán töltsék, mezőnyjátékosoknál viszont poszttól függetlenül nem túl gyakori. Márpedig a hétvégén két olyan labdarúgó nézhet egymással farkasszemet, akik még sohasem hiányoztak együtteseik bajnoki felállásaiból: a Vidinél frissen honosított jobbhátvédünk, Nego Loic, a vendégeknél pedig a szlovákiai magyar középhátvéd, Pillár Róbert ilyen.

A bajnokság idei kiírásában (a kapusok: Dibusz, Gróf és Kichak mellett) egyelőre még Vass Ádám mondhatja el magáról ugyanezt, míg 2017-18-ban Eke Uzoma, 2015-16-ban Bese Barnabás, 2014-15-ben Csizmadia Csaba, 2013-14-ben Balázs Benjámin játszotta végig a teljes szezont az elmúlt öt idényből.

Stopira, Vinícius és Kovács - már a kezdetek óta

A Mezőkövesd Zsóry FC története során első ízben a 2013-14-es idény során szerepelt az első osztályban, korábban pedig soha, semmilyen találkozón nem léptünk pályára ellenük. Az első összecsapásra tehát 2013. november 8-án került sor, együttesünk egy 87. perces góllal tartotta itthon a három pontot.

Azon a találkozón három olyan labdarúgó is szerepelt, akik akár szombaton is játszhatnak, ráadásul mindhárom a Vidi színeiben: Stopira, Vinícius és Kovács István mind a kezdőcsapat tagjai voltak akkor.

José Gomes vezetőedző akkor az alábbi kezdő tizenegyet jelölte ki: Calatayud - Mamadu (Kleinheisler, 67.), Tar (Zé Luís, 53.), Vinícius, Stopira - Sándor (Torghelle, 17.), Vítor Gomes - Gyurcsó, Kovács, Nildo - Nikolics.

A mezőkövesdi kezdőből jelenleg nemhogy a Matyóföldön, de az NB I-ben is egyedül Gévay Zsolt (Paks) szerepel (a most ferencvárosi Sigér pedig csereként állt be): Horváth T. - Hegedűs Cs., Szalai V., Fótyik, Gévay - Farkas B., Hegedűs D. - Kiss M., Pilibaitis (Menougong, 88.), Harsányi (Olasz D., 70.) - Balajti (Sigér D., 46.).

Fotó: molvidi.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek