FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2019. Január 09. Szerda, 14:45 - fehervarfc.hu / Molvidi.hu
Fiola Attila és Stopira szerződést hosszabbított a MOL Vidi FC-vel!

Jobb- és balhátvédünk a következő években is piros-kékben játszik majd.

Elek Ákos visszatérése után újabb örömhírt jelenthetünk be a molvidi.hu-n: két kulcsjátékosunk, Fiola Attila és Stopira meghosszabbította szerződését a MOL Vidi FC-vel!

A 29. életévét februárban betöltő Fiola Attila pályafutását Pakson kezdte, 2008-09-ben debütált az NB I-ben és tagja volt a Paksi FC 2011-es Ligakupa-győztes, bajnoki ezüstérmes csapatának is. 2015 januárjában már válogatott játékosként csatlakozott a Puskás Akadémia FC keretéhez, 2016-ban az Európa-bajnokságon is lehetőséget kapott Bernd Storcktól.

Szerződtetését klubunk az Eb-t követően, augusztus 31-én jelentette be. Attila az elmúlt két és fél év során 78 tétmérkőzésig jutott a Vidinél, közte 17 (!) nemzetközi találkozóval, valamint a 2017-18-as bajnoki címmel. Pályafutása során eddig 229 NB I-es meccsen lépett pályára, a válogatottban 27-szer vették számításba, 11 alkalommal már Vidi-játékosként.

"Örülök, hogy a következő években is a Vidiben játszhatok! A klub már szeptemberben megtette az első lépéseket a szerződéshosszabbítás irányába, aztán szép lassan csordogáltak a tárgyalások és végül az újévben meg is egyeztünk. Ami a terveimet, terveinket illeti, minden egyes szezonban a bajnoki címre törünk, ez most sincs másképp, illetve a Magyar Kupát nem sikerült megnyernünk az elmúlt években, így azt is szeretnénk elhódítani. Nyáron ismét megcélozzuk valamelyik csoportkört, a legnagyobb álom természetesen a Bajnokok Ligája főtáblája. Remélem, további sikeres esztendők elé nézünk!" - fogalmazott Fiola Attila.

30 esztendős balhátvédünk, Stopira még Paulo Sousa irányítása alatt, 2012-ben érkezett Székesfehérvárra a portugál élvonalból kieső Feirensétől. Bár a nyári selejtezősorozatban kulcsemberré nőtte ki magát, a Sporting elleni 3-0-s Európa Liga-diadal utolsó perceiben sérülést szenvedett és abban az évben már nem léphetett többet pályára - 2013 eleje óta azonban kirobbanthatatlan a kezdőből. Klubunkkal 2015-ben és 2018-ban bajnok, az ősszel már másodjára EL-csoportkörös, négyszeres bajnoki ezüstérmes, Szuperkupa-, Magyar Kupa- és Ligakupa-ezüstérmes. Fejesgóljával ejtettük ki a Bordeaux-t, a PAOK ellen Görögországban szintén eredményes volt. Eddig összesen 148 NB I-es meccsen lépett pályára 36 nemzetközi kupa-találkozó, 10 Magyar Kupa-összecsapás és 1 Szuperkupa-döntő mellett. A Zöld-foki Köztársaság válogatottjában eddig 28-szor játszott, ebből 20 alkalommal a Vidi labdarúgójaként.

"Nagyon boldog vagyok, hogy hosszabbítottam a Vidivel. Amikor felmerült az új szerződés lehetősége, nem is hezitáltam, büszke vagyok rá, hogy hosszú távon részese lehetek a klub életének. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített ennek a létrejöttében! A jövőben is mindent bele fogok adni, hogy oda kerüljünk, ahová valók vagyunk: az élre! Meg akarjuk nyerni a bajnokságot és nemzetközileg a legmagasabb szinten is sikeresek szeretnénk lenni. Azt, hogy mindent beleadok, nemcsak a futballra, hanem a pályán kívüli dolgokra is értem, mert nem túlzás kijelenteni, hogy ez a klub mostanra az életemmé vált" - nyilatkozta Stopira.

A két hosszabbítást követően sportigazgatónk, Kovács Zoltán is értékelt:

"Nagyon örülünk, hogy két válogatott futballistánkkal is sikerült megállapodnunk a hosszabbításról. Egy csapatot két irányból lehet tovább építeni: ha megtartjuk értékeinket és ha a meglévő keretet erősítjük. Ebben az esetben előbbi módszert választottuk, hiszen két alapemberről van szó, akik rengeteget tesznek hozzá a játékunkhoz. Ez mind a bajnoki cím, mind az Európa Liga-csoportkörös szereplés során kidomborodott. Külön öröm, hogy Fiola Attila és Stopira személyében nemcsak kitűnő játékosokkal, de egyben kiváló karakterekkel is sikerült megegyeznünk a folytatásról" - fogalmazott Kovács Zoltán sportigazgató.

Fotó: molvidi.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek