FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2018. December 20. Csütörtök, 12:45 - fehervarfc.hu / Guber Péter
Juhász Roland és Loic Nego az ősz csapatában

Francia jobbhátvédünk 2017-18-ban az év játékosa lett és ebben a szezonban is tartotta formáját. InStat-statisztikák.

Véget ért a Vidi-sikerekben gazdag 2018-as esztendő, melynek során együttesünk előbb bajnoki címet szerzett, majd nemcsak bejutott az Európa Liga csoportkörébe, de ott magyar csúcsot felállítva 7 pontot gyűjtött, valamint új rekordot felállítva 9 pontra növelte koefficiensét. Ezúttal egy másik szemszögből vizsgáljuk az őszi teljesítményt, de ez sem lesz ismeretlen szurkolóink számára, hiszen az InStat futballelemző cég statisztikái alapján összeállított álomcsapatainkkal az előző években, valamint természetesen az ősz folyamán is találkozhattak. Alábbi összeállításunk csak az OTP Bank Liga mérkőzéseire adott értékeléseket veszi figyelembe.

Az ősz csapata

A MOL Vidi FC két játékosa tudta beverekedni magát az ősz csapatába. Juhász Rolandnak úgy sikerült ez, hogy júliusban ünnepelte 35. születésnapját; míg Loic Nego fenntartotta kiváló 2017-18-as formáját: az előző idényben ugyanis ő lett a tavasz, valamint az idény legjobb játékosa is.

A 2018-19-es idény csapata átlagpontszámok alapján
Gróf Dávid (Honvéd, 249) - Lovrencsics Gergő (Ferencváros, 269), Miha Blazic (Ferencváros, 261), Juhász Roland (MOL Vidi FC, 260), Litauszki Róbert (Újpest, 256), Marcel Heister (Ferencváros, 258) - Loic Nego (MOL Vidi FC, 260), Sigér Dávid (Ferencváros, 258), Bojan Sankovic (Újpest, 255), Ivan Petryak (Ferencváros, 249) - Davide Lanzafame (Ferencváros, 260)

A fenti számokból kitűnik: Nego Lovrencsics, Blazic és Lanzafame után a 4. legjobb labdarúgó lett a 18 forduló folyamán, míg Juhász az 5. Őket a Vidiből némileg lemaradva Kovácsik Ádám (244), majd Vinícius Paulo (241) követi, Hadzic, Pátkai, Fiola, Kovács és Stopira szintén átlépi még a 230-as határt.

Nego és Juhász rekorderek

Nem véletlen, hogy Juhász és Nego bekerültek az ősz csapatába, hiszen ők ketten együtt (igazságos, 7-7-es eloszlásban) összesen 14-szer szerepeltek a forduló válogatottjaiban - ennél több senkinek sem jött össze az egész NB I-ben, Lanzafame, Lovrencsics és Petryak is megálltak 6-nál.

Ide bekerülni egyébként velük együtt tíz különböző játékosunknak sikerült.

Vidi-játékosok a forduló válogatottjaiban
Szereplések száma Név Forduló Mérkőzések
7 Loic Nego 1., 5., 6., 12., 15., 16., 18. Kisvárda (4-0), Honvéd (3-0), Újpest (1-0), Kisvárda (2-2), Debrecen (1-0), Honvéd (2-0), Ferencváros (2-1)
7 Juhász Roland 1., 3., 4., 6., 7., 13., 16. Kisvárda (4-0), Mezőkövesd (3-1), Debrecen (1-1), Újpest (1-0), Ferencváros (2-2), Paks (4-0), Honvéd (2-0)
3 Anel Hadzic 3., 5., 6. Mezőkövesd (3-1), Honvéd (3-0), Újpest (1-0)
2 Kovácsik Ádám 6., 15. Újpest (1-0), Debrecen (1-0)
2 Stopira 6., 18. Újpest (1-0), Ferencváros (2-1)
2 Danko Lazovic 1., 5. Kisvárda (4-0), Honvéd (3-0)
1 Vinícius Paulo 6. Újpest (1-0)
1 Boban Nikolov 7. Ferencváros (2-2)
1 Armin Hodzic 11. Haladás (2-0)
1 Pátkai Máté 13. Paks (4-0)

A legtöbb labdarúgónk az Újpest elleni stadionnyitón nyújtott teljesítményével érdemelte ki az álomcsapatba kerülést, a 6. fordulóban 6 játékost is "adtunk", azaz több mint az együttes felét.

Több ízben előfordult az is, hogy Vidi-játékos lett a teljes forduló legjobbja. A Kisvárda elleni 4-0 során Nego, a Mezőkövesd elleni 3-1 során Hadzic, a Ferencváros elleni 2-2 során Nikolov érdemelte ezt ki.

Negoé a legjobb jobbhátvéd-érték

Francia jobbhátvédünk nem sokat várt, a Kisvárda elleni szezonnyitón az egész eddigi idény legmagasabb jobbhátvéd-értékét focizta össze, 338-at kapott. Ennél az összes posztot figyelembe véve is csak tizen tudtak jobbat, köztük Juhász Roland, aki az Újpest elleni 342-vel a 8. a vonatkozó listán.

A posztonkénti top10 közé még több Vidi-labdarúgó is be tudta verekedni magát, szám szerint az említett kettőn kívül 9 teljesítmény szerepel a legjobbak közt.

Az adott poszton az NB I-ben top10-es vidis teljesítmények
Név Poszt Érték Helyezés poszton belül Mérkőzés
Kovácsik Ádám Kapus 317 6. Debrecen (1-0)
Loic Nego Jobbhátvéd 338 1. Kisvárda (4-0)
Loic Nego Jobbhátvéd 309 6. Ferencváros (2-1)
Loic Nego Jobbhátvéd 295 9. Honvéd (2-0)
Juhász Roland Középhátvéd 342 2. Újpest (1-0)
Juhász Roland Középhátvéd 314 10. Paks (4-0)
Kovács István Jobb oldali középpályás 297 9. Kisvárda (4-0)
Loic Nego Jobb oldali középpályás 297 9. Debrecen (1-0)
Boban Nikolov Védekezö középpályás 336 2. Ferencváros (2-2)
Anel Hadzic Védekező középpályás 301 9. Mezőkövesd (3-1)
Pátkai Máté Bal oldali középpályás 298 4. Paks (4-0)

Az Újpest és a Paks ellen játszott legjobban a Vidi

A MOL Vidi FC az InStat-számok alapján az összes pályára lépő játékos átlagát tekintve az Újpest elleni stadionnyitón hozta idei legjobb bajnokiját. Ez az OTP Bank Liga 10. legjobb találkozója is egyben, amelyet a 11. helyen szorosan követ a Paks elleni 4-0-s diadal.

Az OTP Bank Liga legjobb 2018-19-es mérkőzései csapatátlagok alapján
Csapatnév Átlag Forduló Ellenfél
Mezőkövesd Zsóry FC 278,33 8. Diósgyőr (4-2)
Újpest FC 272 17. MOL Vidi FC (2-0)
Ferencvárosi TC 271,77 16. Paksi FC (3-0)
Ferencvárosi TC 270,92 13. MTK (2-0)
MTK Budapest FC 269,23 17. Haladás (4-0)
MTK Budapest FC 267,92 10. MOL Vidi FC (3-0)
Ferencvárosi TC 265,31 1. Diósgyőr (4-1)
Paksi FC 264,75 8. MTK (3-0)
Mezőkövesd Zsóry FC 261,67 10. Haladás (2-0)
MOL Vidi FC 259,92 6. Újpest (1-0)
MOL Vidi FC 259,69 13. Paks (4-0)
Ferencvárosi TC 259,57 12. Diósgyőr (4-1)
MOL Vidi FC 258,75 18. Ferencváros (2-1)

Fotó: molvidi.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek