FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2018. Szeptember 20. Csütörtök, 22:00 - fehervarfc.hu / Guber Péter
Marko Nikolics: "Természetesen csalódott vagyok"

Vezetőedzőnk nem volt elégedetlen a csapattal, de megjegyezte, hogy az eredmény sosem hazudik.

Kétgólos hazai vereséggel kezdte az Európa Liga csoportkörét a Vidi, a fehérorosz FK BATE Borisov Tuominen és Filipenko góljaival három ponttal távozhatott. A találkozót követő sajtótájékoztatón mindkét vezetőedző értékelte az összecsapást.

Marko Nikolics így fogalmazott:

"Gratulálok a BATE-nek a három pont megszerzéséhez. Természetesen csalódott vagyok, hiszen voltak lehetőségeink, de a végeredmény számít, így ezeket felesleges itt kielemeznünk. Beszélhetünk arról, hogy jól játszottunk, több helyzetünk volt, de a labdarúgásban a gólok számítanak, a végeredmény pedig sosem hazudik. Nem lenne korrekt, ha azt mondanám, hogy mi voltunk a jobb csapat, ma a vendégek szerezték meg a három pontot. A játékunkkal alapvetően elégedett voltam, de az ellenfél tizenhatosánál egyszerűen nem voltunk elég élesek. Az elmúlt időszakban góllövés terén olyan játékosokra támaszkodtunk, mint az egyaránt 35-36 éves Lazovics és Huszti, valamint az eredendően jobbhátvéd Nego. Az utolsó öt percet leszámítva a teljesítményre nem tudok rosszat mondani, a hozzáállás is rendben volt, de talán tapasztaltabb volt a BATE, ők belőtték a helyzeteket, mi nem. Köszönöm a szurkolóknak, hogy ennyien kilátogattak, remélem, a bajnokikon és a Magyar Kupa-meccsen is sokan lesznek a jövőben, hiszen ott is szükség van rájuk. A csapatnak is gratulálok, mert mindent kiadtak magukból a srácok a pályán, hogy jó eredményt érjenek el."

A sajtótájékoztatón szóba kerültek a nyáron érkező játékosok, valamint Stefan Scsepovics helyzete is.

"Hodzic először játszott a Vidiben, Hangya és Berecz pedig bajnokin ugyan már játszottak a bajnokságban, de lényegében első perceiket játszották Vidi-mezben. Azon meglepődtem, hogy az Milanov már most ilyen sok percet tudott a pályán tölteni, mielőtt cserét kért, hiszen még nincs velünk régóta, de szerintem lehetett látni, hogy jó játékosról van szó. Stefan tudja mit kell tennie, ahhoz, hogy keretben legyen. Nála nem a minőség a kérdés."

Aleksey Baga is összefoglalta a látottakat.

"Nagyon nehéz mérkőzés volt, jó csapat ellen játszottunk, nagy nyomást helyeztek ránk. Helyzeteinket jól használtuk ki, ezzel nyertünk. Igazából nem láttam meglepő taktikai húzást a Viditől, pontosan azt játszották, amit korábban is láttunk tőlük. Úgy fest, hogy a játékosállomány változhat, de a taktika állandó marad. Örülünk, hogy három ponttal távozhatunk, de mindkét csapat előtt sok mérkőzés áll még az Európa Ligában. A mai futballban mindennaposak a meglepetések, úgyhogy mindkét csapat előtt nyitva áll még minden."

Fotó: molvidi.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek