FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2018. Augusztus 21. Kedd, 21:05 - fehervarfc.hu / Molvidi.hu
Az AEK Athén is megtartotta utolsó edzését a BL-rájátszás első ütközete előtt

Sajtótájékoztató, majd edzés volt a görög bajnok programja a Groupama Arénában.

Megérkezett Budapestre az AEK Athén csapata, és kedden, 19.30-tól a Groupama Arénában tartott sajtótájékoztatót Marinos Ouzounidis vezetőedző és Anastasios Bakasetas támadó.

"Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk, úgy látjuk, hogy 50-50 százalék az esélye mindkét csapatnak. Sok helyről azt hallani, hogy mi vagyunk az esélyesek, de ez nem feltétlenül van így. A Vidi az eddigi selejtezőkön zártan játszott, nagyon nehéz lesz feltörni őket, de gólt kell szereznünk az odavágón, rá kell erőltetni az akaratunkat az ellenfélre" - mondta a görög csapat vezetőedzője.

"Nem hiszem, hogy előny lenne az, hogy a mi bajnokságunk csak augusztus 25-én kezdődik, hiszen a Vidi most játékban van. Megnéztük a legutóbbi, Honvéd elleni meccsüket is, könnyed győzelmet arattak. Nem szabad elfelednünk, hogy az odavágóra Magyarországon kerül sor, ezért mindent el kell követnünk a minél jobb eredmény elérésének érdekében. Részletesebb taktikai elemzésekbe most nem mennék bele, az az edzőre és a csapatra tartozik, hogy kinek melyik Vidi-labdarúgóra kell leginkább odafigyelnie. Jó eredménnyel kell távoznunk Magyarországról" - fogalmazott az AEK 25 éves játékosa.

A média képviselőivel való találkozás után következett az AEK Athén edzése, melynek első 15 perce volt nyilvános, és természetesen a molvidi.hu is ott volt a tréningen.

Fotó: molvidi.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek