FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2018. Július 17. Kedd, 11:39 - fehervarfc.hu / Molvidi.hu
Huszti Szabolcs: „A csapat legnagyobb erőssége az egységesség”

A molcsapat.hu forgatott edzésriportot a Vidi pénteki gyakorlásán.

A pénteki edzésen a molcsapat.hu stábja látogatta meg Juhász Rolandékat, csapatkapitányunkon kívül vezetőedzőnket, Marko Nikolicsot, valamint Huszti Szabolcsot kérdezték az előttünk álló F91 Dudelange elleni, keddi visszavágó előtt. Válogatott középpályásunkat a 2017/2018-as bajnoki címről, hazatéréséről, valamint természetesen a luxemburgiak elleni találkozókról kérdezték.

„Köszönöm a gratulációt a bajnoki címhez, jó érzés volt nagyon a győzelem, de azért azt el kell mondani, hogy olyan sokat nem tettem hozzá ehhez az aranyéremhez. Januárban érkeztem, sérült voltam, sok rehabilitációs munkát végeztem. De eddig is, és most is, mindent beleadok azért az edzéseken, hogy mind a nemzetközi kupákban, mind a bajnokságban sokkal többet tegyek hozzá a csapat teljesítményéhez.”

„A tíz évvel ezelőtti és a mostani magyarországi állapotok között hatalmas különbségek vannak. Elég csak az épülő stadionunkra gondolni – bárcsak ott játszanánk már! Az edzőpályák és minden más körülmény is adott, hogy sikeresek legyünk, reméljük ez az eredményekben is megmutatkozik majd. A pályán kiderül mit tud a csapat a selejtezőkben, hiába ígérgetnék bármit, nem az számít. Az biztos, hogy mindent megteszünk a sikerért. Az első mérkőzés Luxemburgban nem úgy sikerült, ahogy terveztük, de mindenképpen túl kell jutnunk az első pár körön. A csapat legnagyobb erőssége az egységesség, elég ha megnézzük a gólörömeinket. Bárkivel is játszunk, nem az számít, hogy ki talál be a hálóba, hanem az, hogy megnyerjük az adott meccset” - mondta Huszti Szabolcs.

Az edzésen készült teljes videó Juhász Roland és Marko Nikolics nyilatkozatával megtekinthető ide kattintva, a MOL csapat Facebook-oldalán.

Fotó: molvidi.hu
Forrás: molcsapat.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek