FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2018. Június 08. Péntek, 10:00 - fehervarfc.hu / Guber Péter
Szavazataik alapján 2017-18-ban Danko Lazovics nyerte legtöbbször a MOL Meccs Embere-díjat

A Vidi-applikációban leadott voksok alapján szerb támadónkat választották drukkereink legtöbbször a hazai találkozók legjobbjának.

A 2017-18-as idény előtt klubunk a MOL-lal közösen nyereményjátékot indított. A 10 ezer forintos üzemanyag-utalványokat azon drukkereink között sorsoltuk ki minden hazai találkozót követően, akik letöltötték a Vidi hivatalos mobilapplikációját, a Vidi-appot és azon belül a találkozót követően szavaztak az adott mérkőzés legjobb játékosára.

Az OTP Bank Liga 2017-18-as szezonja után itt is végeredményt hirdethetünk, azaz kiderül, mely labdarúgónk érdemelte ki legtöbbször teljesítményével drukkereink elismerését?

Együttesünk ebben a szezonban összesen 17-szer játszott hazai környezetben a Pancho Arénában, illetve köztük 1 alkalommal az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, azaz a MOL Meccs Embere díjat is ennyiszer osztottuk ki.

Danko Lazovics, az idény legjobbja

Drukkereink szavazatai alapján a legtöbbször - 4 alkalommal - házi gólkirályunk, Danko Lazovics lett a meccs legjobbja. Szerb támadónk már az 1. fordulóban, a Balmazújváros ellen elnyerte az elismerést, majd a Mezőkövesd ellen 4-0-ra megnyert meccsen és a Paks elleni 2-0 alkalmával újfent ő kapta a legtöbb szavazatot, legutóbb pedig március 10-én, a Diósgyőr legyőzésekor nyert.

Henty triplája

A második helyen télen kölcsönadott támadónk, Ezekiel Henty végzett, aki a 3., 5. és 10. körökben, azaz az Újpest (2-2), DVSC (1-0) és Honvéd (1-1) elleni találkozók alkalmával lett a legjobb drukkereink véleménye alapján.

Csapatkapitány, kapus és asszisztkirály

2 alkalommal 3 játékosunk lett a MOL Meccs Embere. Elsőként Juhász Rolandnak sikerült mindez: csapatkapitányunk a PAFC (2-0) és a Balmazújváros (1-0) ellen érdemelte ki az elismerést - mindkétszer győztesnek bizonyuló találatot jegyzett. Másodjára kapusunk, Kovácsik Ádám érte ezt el, akit a Ferencváros elleni 3-1-es siker, majd a zöld-fehérek ellen májusban játszott 0-0 alkalmával választottak meg. Utoljára Pátkai Máténak jött össze a bravúr, középpályásunk a Haladás 3-1-es legyőzése, illetve a harmadik bajnoki cím megnyerésének estéjén a Honvéd ellen kiosztott két gólpassza után lett a legjobb szurkolóink véleménye szerint.

Álomdebütálások

Fentebb a 17-ből 13 MOL Meccs Embere díj nyertesei lettek felsorolva, így nem nehéz kitalálni, hogy 4 olyan Vidi-játékos akad, aki 1-1 alkalommal bizonyult a legjobbnak. A télen érkezett Stefan Scsepovics a Vasas ellen 2-1-re megnyert februári bajnokin góllal debütált együttesünkben, ezt a teljesítményt pedig honorálták a szavazók is. Nem az Újpest ellen, a 25. körben mutatkozott be a Vidiben, de első alkalommal volt ekkor kezdő Huszti Szabolcs, aki gólt is szerzett a lila-fehérek ellen - talán nem meglepetés, hogy ez is Meccs Embere-díjat ért. Következő hazai találkozónkon, a DVSC ellen zsinórban 10., Loki felett aratott sikerünkre készültünk és ez végül össze is jött, köszönhetően Marko Scsepovics győztes találatának, akit ezt követően meg is szavaztak drukkereink a legjobbnak. Az utolsó, akit még nem említettünk fentebb, a 30. körben, azaz a Haladás 3-0-s megverésekor megválasztott Loic Nego, aki góllal és gólpasszal segítette a három pont begyűjtését.

A MOL Meccs Embere-díj nyertesei a Vidi-szurkolók szavazatai alapján
Forduló Ellenfél Eredmény MOL Meccs Embere
1. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1-1 Danko Lazovics
3. Újpest FC 2-2 Ezekiel Henty
5. Debreceni VSC 1-0 Ezekiel Henty
7. Ferencvárosi TC 3-1 Kovácsik Ádám
8. Szombathelyi Swietelsky-Haladás 3-1 Pátkai Máté
10. Budapest Honvéd FC 1-1 Ezekiel Henty
13. Puskás Akadémia FC 2-0 Juhász Roland
15. Mezőkövesd Zsóry FC 4-0 Danko Lazovics
17. Paksi FC 2-0 Danko Lazovics
20. Vasas FC 2-1 Stefan Scsepovics
22. Diósgyőri VTK 4-1 Danko Lazovics
23. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1-0 Juhász Roland
25. Újpest FC 3-0 Huszti Szabolcs
27. Debreceni VSC 1-0 Marko Scsepovics
29. Ferencvárosi TC 0-0 Kovácsik Ádám
30. Szombathelyi Swietelsky-Haladás 3-0 Loic Nego
32. Budapest Honvéd FC 2-0 Pátkai Máté
Fotó: vidi.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek