FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2018. Március 14. Szerda, 11:40 - fehervarfc.hu / Wéninger Ákos
Brockhauser István visszatért Genkbe

Kapusedzőnk vasárnap a helyszínen tekintette meg a Genk - Gent rangadót, a találkozó előtt pedig ünnepélyesen köszöntötték a 20 évvel ezelőtti kupagyőztes csapat tagjait.

"Mindig nagy örömmel térek vissza Genkbe, hiszen az ott töltött hat esztendő volt játékospályafutásom végének a csúcsa. A mostani meghívásomnak két apropója is volt. Egyrészt idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját a KRC Genk (1988-ban a Waterschei egyesült a Winterslaggal, így jött létre a KRC Genk - a szerk.), másrészt éppen 20 esztendeje, 1998-ban nyerte meg a csapat a történetének első serlegét, a Belga Kupát. Az akkori kezdőcsapatból több játékost is meghívtak a hétvégi Gent elleni találkozóra, és majdnem mindenki el is tudott jönni az ünnepségre. Értelemszerűen Philippe Clement és Domenico Olivieri, akik a kupagyőztes csapatban 1998-ban a csapattársaim  voltak, nem tudtak a meccs előtt velünk ünnepelni, hiszen Philippe most a Genk vezetőedzője, míg Domenico a pályaedző, így ők a Gent elleni találkozóra készültek, de persze velük is és a többiekkel is volt alkalmam találkozni és beszélgetni. Megmondom őszintén, nem hittem volna, hogy még 20 évvel később is ennyien emlékezni fognak rám, hiszen a mai szurkolói keménymag átlagéletkora 25-30 év között lehet, vagyis ők még gyerekek voltak akkor, amikor mi megnyertük a klub történetének első trófeáját. Külön érdekesség, hogy eddig négyszer jutott a Belga Kupa döntőjébe a Genk, és mind a négy alkalommal meg is nyerte azt, most szombaton pedig ötödszörre is megszerezheti a kupát, hiszen a Standard ellen játsszák az idei kupadöntőt" - mondta kapusedzőnk, akire külön videóval is emlékezett a belga klub Facebook-oldala.

"Az is nagyszerű érzés volt, hogy a napokban egy videóval is megemlékezett rólam a KRC Genk a hivatalos Facebook-oldalán. A búcsúmeccsemen csereként léptem pályára, és ahogy az a videón is látszik, egy óriási kapuskesztyű volt rajtam. Valami emlékezetes, jópofa dolgot szerettem volna kitalálni a búcsúmeccsemre, és amikor előálltam ezzel az ötlettel a kapuskesztyű-szponzoromnak, azonnal neki is álltak legyártani ezt az egyedi kesztyűt, amit egyébként a mai napig otthon őrzök. Amúgy csak pár percig volt rajtam a meccsen, hiszen bár jól néz ki, de védeni szinte lehetetlen benne, de így is jött egy lövés a búcsúmeccsemen kapura, amit ezzel a kesztyűvel kellett védenem - nem volt egyszerű (nevet). Ahogy mondtam, pályafutásom legszebb éveit töltöttem Genkben, mindig örömmel térek oda vissza, és az ehhez hasonló sztorikat is örömmel elevenítem fel. Ez azonban már csak a nosztalgia része, hiszen manapság kapusedzőként a Vidinél van nagyon fontos munkám. Örülök, hogy ilyen remek kapusokkal dolgozhatok együtt. Kovácsik Ádám remek formában van, az pedig, hogy ilyen jó százalékban védi a tizenegyeseket, csakis az ő érdeme. Kapusedzőként nem szólok abba bele, hogy merre vetődjön el a büntetőknél, teljes mértékben rá van ez bízva, és ő remek szimattal érzi meg az irányt. Nagyon sokat készül az ellenfelekből, rengeteget videózik, és a kiélezett pillanatokban is higgadt, kiegyensúlyozott tud maradni, ami nagyon fontos egy kapus esetében."

Fotó: KRC Genk official
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek