FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2015. December 07. Hétfő, 11:49 - fehervarfc.hu / Papp Brigitta
Taroltak a hétvégén utánpótlás csapataink

Az U9-esek két kupát is veretlenül nyertek meg, és az U8-asokat sem találtak legyőzőre.

A gödöllői Sátor Kupán vett részt szombaton U8-as csapatunk, és a tizenhatos mezőnyből az első helyen végeztek úgy, hogy a lejátszott hét mérkőzésből csak egyetlen egy alkalommal tudtak döntetlent elérni ellenük, hat mérkőzésen pedig gólt sem kaptak. „Természetesen nagyon örülünk a sikernek, de annak én személy szerint még jobban, hogy az edzésen tanult dolgokat viszontláttam a pályán, és az is látható volt, hogy ezek mind inkább készségszinten beépülnek a játékunkba. Persze még csak az út elején járunk.” – mondta el Nagy Bálint az U8-asok edzője.

Az U9-esek szombaton a Tebeli Kupára utaztak, és a rendkívül erős nemzetközi mezőnyben minden meccsüket fölényesen nyerték meg. A csoportköröket követően a döntőbe jutásért 6-1-re verték a Haladást, majd a döntőben a Slovan Bratislava korosztályos csapata ellen is nagy arányban, 5-1-re nyertek. „Rendkívül büszke vagyok a srácokra, hiszen olyan erős csapatok is indultak ezen a kupán, mint a Fradi, az MTK, a Vasas, vagy a döntőbeli ellenfelünk a Slovan Bratislava, és mégis veretlenül nyertük meg. Öröm volt látni, hogy magabiztosan, meggyőzően és nagy fölénnyel játszottak a srácok. Gratulálok nekik!” – emelte ki Csrepka Tamás az U9-esek edzője.

A csapat vasárnap is folytatta jó szereplését a gödöllői Sátor Kupán, ahol a 18 indulóból ismét az első helyen végeztek, ráadásul úgy, hogy mind a nyolc lejátszott mérkőzésüket megnyerték, és egyetlen gólt kaptak csupán. A torna gólkirályát is a Vidi adta, 12 találattal ifj. Csucsánszky Zoltánt illette a megtisztelő cím.

U10-es csapatunk is Gödöllőre utazott a Sátor Kupára, ahol a 18 indulóból a 9. helyen végzett. „A Bozsik program szünetében ezúttal azok a játékosok kaptak lehetőséget, akik eddig kevesebbszer jutottak szóhoz. Ennek ellenére kimondottan elégedett vagyok, hiszen a lejátszott 5 mérkőzésből mindössze egyetlen vereséget szenvedtünk. Nagyon meg voltam elégedve a srácok hozzáállásával, és a meccsek nagy részében látott tudatos, helyenként kifejezetten tetszetős játékkal. A kevés kapott gól mellett viszont sajnos keveset is rúgtunk. Ez meglátszott az eredményességen. Kiemelten jól Bognár Dávid és Németh Péter játszott.” – összegezte a látottakat Palánki Csaba, az U10-es csapat edzője.

A Vidi versenyző korosztályainak három csapata ezen a hétvégén pótolta a szezonközben elmaradt találkozókat. Az U19-esek a Vác ellen léptek pályára, és a Sóstói Stadionban lejátszott mérkőzésén kétszer is vezettek, ám kilenc perccel a vége előtt a váciak másodszor is ki tudtak egyenlíteni, így Kondor Kristóf és Andróczi Krisztofer Alex találataival 2-2-es döntetlen született.
U17-es és U16-os csapataink Szombathelyre utaztak szombaton. Előbbiek 5-1-es vereséget szenvedtek, gólunkat Koltai Tibor lőtte. A 16 évesek 3-1-re kaptak ki, találatunkat Laczkó Krisztián szerezte.

Fotó: vidi.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek