Kapusunk úgy érzi, az első bekapott gól vetette kissé vissza a csapatot a Fenerbahce ellen.
"Az első 30 percben fej fej mellett volt a két csapat, mindkét oldalon adódtak helyzetek, majd úgy éreztem, az első bekapott gól kissé visszavetette a csapatot. Jó pályán, remek hangulatban játszhattunk, a kemény edzések után éreztem egy kis fáradságot a csapaton, de ez a felkészülés ezen szakaszában természetes. Örülök, hogy kezdőként kaptam ma lehetőséget, fűt a bizonyítási vágy, úgy érzem, még sok van bennem, amit Magyarországon eddig nem tudtam megmutatni. Otthon érzem magam a Vidiben, szeretnék minél több meccsen játszani és segíteni a csapatnak" - nyilatkozta honlapunknak a Fenerbahce elleni felkészülési mérkőzést követően kapusunk, Emil Rockov.