FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
2022-2023 - UEFA Európa Konferencia Liga - Rájátszás - Első mérkőzés
1. FC Köln - MOL Fehérvár FC

1-2 (1-2)
2022.08.18. Csütörtök@ 20:30
RheinEnergieStadion, nézőszám: 44000
Játékvezető:Tiago Martins
Asszisztensek:Luis Campos, Hugo Andre Pires Ribeiro
Tartalék játékvezető:Luis Godinho

Michael Boris:

"Erősen kezdett a hazai csapat, de úgy láttam, hogy nem tudta pontosan, hogy a letámadással melyik csapatrészünket célozza meg. A piros lap pedig után egyértelműen megváltozott a játék képe. A kiállítást egy kicsit a játékunk is provokálta, mert láttuk, hogy három a kettő ellen védekezik a Köln, erre alapoztunk, és egy szituációnál ez be is jött. Ezt követően megmutattuk, hogy mi is tudunk focizni. Az természetesen tiszteletet érdemel, hogy a hazaiak emberhátrányban is visszajöttek a meccsbe és folyamatosan támadtak, a stadionban is fantasztikus volt a hangulat, amely a csapat irányítását is megnehezítette az oldalvonal mellett. Mivel teljes erővel támadtak, nem látszódott az emberelőny a játék képén, erre igyekeztünk is reagálni mérkőzés közben mi is, például Dárdai Palkó is oldalt váltott."

Vezetőedzőnket arról kérdezték a sajtótájékoztatón, hogy német szakemberként mit jelent neki a kölni siker.

"A mai siker nem Michael Borisról szól, hanem a Vidiről és Székesfehérvárról - még akkor is, ha én a közelből származom. A célunk minimum egy döntetlen volt, de sikerült nyernünk, nincs azonban vége a párharcnak van még kilencven perc hátra. Az biztos, hogy minden energiánkra szükség lesz a jövő héten, de van időnk a regenerációra, ugyanúgy fel fogunk majd készülni a visszavágóra, ahogyan a mai meccsre is tettük. Arról, hogy bennem hogyan játszódott le ez a párharc, majd bővebben beszélek a visszavágó után."

Steffen Baumgart:

"Gratulálok az ellenfelünknek a győzelemhez, mi természetesen nem ezzel az eredménnyel számoltunk. A 20. percig kiválóan ment minden, de a piros lap után felborult minden, amit terveztünk. Nem dolgoztunk ki annyi helyzetet, amennyit szerettünk volna, hiszen ellenfelünk jól védekezett. Nehéz lesz a visszavágó, ez világos, de nyerni megyünk Magyarországra. Tudtuk előre, hogy jól védekezik a Fehérvár, ezt most mi is megtapasztalhattuk, de ki kell találnunk erre a megoldást a visszavágóig. Felemeljük a fejünket, és rálépünk a gázpedálra. Azzal a céllal utazunk Fehérvárra, hogy kijavítjuk a mai eredményt!."

Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek