FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
2018-2019 - Barátságos - Nyári-téli felkészülési mérkőzések - Nyári felkészülés
Kapfenberger SV - Videoton FC

0-3
2018.06.20. Szerda@ 18:00
Dietersdorf, Waldstadion Dietersdorf

Marko Nikolics:

„Jó hozzáállással léptünk pályára, végig irányítani tudtuk a meccset. Az első félidőben 3-4 nagy helyzet kimaradt, a második játékrészben jöttek a gólok, de ezeken kívül is voltak még lehetőségeink. Szerintem már tudják a szurkolóink, hogy túl bőven nem szoktam ezeket a felkészülési mérkőzéseket kommentálni, annak azonban ma is örülök, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a kilencven percet. Mindössze 18 nap telt el a bajnokság utolsó fordulója óta, ezt is figyelembe véve mondom azt, hogy elégedett vagyok a mai teljesítménnyel."

Kurt Russ:

„Az első félidőben több meghatározó játékosunk volt a pályán, úgy gondolom, hogy ezzel a játékrésszel elégedettek lehetünk. A második félidőben sok fiatal kapott szerepet, ekkor már több dolog nem működött tökéletesen, de ez érthető. Hétfőn kezdtük a felkészülést, sok új játékos érkezett, sokan is távoztak. Kicsit visszafogottabb a költségvetés is, mint eddig, de természetesen igyekszünk bennmaradni a másodosztályban és készülünk néhány meglepetéssel is.”

Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek